Mennyi az elfogadható jutalék a magyar ingatlanközvetítői piacon?
Magyarországon az ingatlanközvetítői díjak jelentős mértékben szóródnak, a nagy hálózatok többet kérnek el, míg az egyéni irodák kevesebbet. Kérdés, hogy ezzel jár-e jobb szolgáltatás, vagy csak a hálózat fenntartásának díját fizetjük meg. A szakértők szerint nagyjából 3% az ideális jutalék a közvetítők számára.

A rendszerváltás utáni zavaros időkben a közvetítői jutalékok nagy szórást mutattak, a piaci törvényszerűségek még csak mutatóban sem érvényesültek. Sokszor csak hasra ütött a „szakember”, és már mondta is a jutalék mértékét. Az ezredforduló környékén jelentős ingatlanpiaci robbanást élhettünk meg, nagyot ment a lakáspiac, az adásvételek sok esetben magas jutalékokkal párosultak.
„A kezdeti időkben lényegesen magasabb díjakkal találkozhattunk, hiszen az átlagos jutalékszintek 4-6% között mozogtak. A franchise hálózatok magasabb jutaléka mellett több cég már akkoriban is alacsonyabb díjakkal dolgozott, sőt, talán még emlékezhetünk arra, hogy az önálló, „fapados” közvetítők akár 1,5%-os jutalék mellett is hirdettek lakásokat”
– nyilatkozta korábbi interjúnkban Balla Ákos.
Sokat változott a szakma
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok kisebb iroda elbukott, a nagyok tovább növelték a részesedésüket. Nagyjából tíz éve ismét fellendült a lakáspiac, fokozódott a verseny a tanácsadók között is, ismét erőre kaptak a kisebb közvetítői irodák.
A nemzetközi trendek is azt mutatják, hogy világszerte csökkennek a közvetítői jutalékok, ahogy már egy korábbi elemzésünkben is rámutattunk. Olyan országokat említhetünk itt, mint az USA vagy éppen Nagy-Britannia, sőt, Londonban például 1-1,5% körüli díjakkal is találkozhatunk.
„Az utóbbi években folyamatosan csökkentek a díjak, amelyek alapvetően egyrészt a magas ingatlanáraknak, másrészt a technológiai fejlődésnek köszönhetők. A nagy hálózatok 5-6%-os jutalékszintjei 3-4%-os tartományba csökkentek, de így is milliós díjakról beszélhetünk. Emellett továbbra is működnek a feketézők, szakértelem és minőségi szolgáltatások nélkül. Emiatt a díjak alsó 1%-os szintje ma is jelen van, csak eközben a felső díjszint csökkent. Hosszú távon 3%-os átlagos jutalékszinttel számolunk” – tette hozzá Balla Ákos.
Nem mindegy a megbízás típusa
Nagy lehet a szórás a díjak tekintetében, de mi jellemzi az ingatlan.com-on hirdető ingatlanközvetítőket? A portálon lakásokat, házakat, nyaralókat és telkeket hirdető ingatlanközvetítők közül több mint háromezer tanácsadó tette nyilvánossá, hogy hány százalékos jutalékkal dolgozik. Ezek alapján az átlagos közvetítői díj Magyarországon jelenleg bruttó 3,35% körül alakul*.
A jutalék mértékét az ingatlan értéke mellett a megbízás típusa is befolyásolja. Nyílt szerződés esetén magasabb jutalékokkal találkozhatunk míg kizárólagos megállapodásnál ez valamivel mérséklődik.
„Egyrészt a 4-6%-os jutalék plusz áfát nem tartom korrektnek, különösen a jelenlegi magas ingatlanárak mellett, amely itt nálunk Budán hatványozottabban érvényesül. Másrészt, ha túl alacsony szintre pozícionálod a jutalékot, akkor saját magadat is alulpozícionálod a piacon. Összességében a 3-3,5%-os díjszintet tartom korrektnek”
– magyarázta Gyönös András, a Hegyvidék ingatlanosa egy beszélgetés során.

Minőségi szolgáltatások
Az ingatlanközvetítői hivatás valóban egyre professzionálisabb alapokra épül, és egyre fontosabb lesz a személyesség. Mindamellett, hogy az önálló, kisebb irodák olcsóbban képesek működni, nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni a személyességre és a különböző értékesíteni kívánt ingatlanokra specializált eladási stratégiák összeállítására. A nagy hálózatok hatalmas ingatlanállománnyal dolgoznak, ezért sokszor érvényesülhet náluk a mennyiségi szemlélet.
„Alapvetően a 3-3,5 százalékos jutalékot tartom ideálisnak, de ezért minőségi szolgáltatást kell nyújtani, vagyis összességében több időt kell szánni a munkára. Ha valaki 0,5-1%-ért elvállal egy megbízást, akkor biztosan nem tud minőségi szolgáltatást végezni. Ugyanakkor a hálózatok 5-6%-os jutalékszintje is teljesen irreális az ismert szolgáltatási szinteket figyelembe véve. 3-3,5% + áfa fölött semmit sem szabadna aláírnia senkinek!”
– hangsúlyozta Szűcs Attila korábbi interjúnkban.
Az ingatlanközvetítés ma már nem merül ki abban, hogy meghirdet a tanácsadó egy lakást és várja a vevőket. Egy közvetítő gyakran aktívan közreműködik a lakás előkészítésében – ezt nevezzük home stagingnek. Hitelezéssel is foglalkozik, szakmai tanácsokkal szolgál, profi hirdetési csomagot állít össze, vagyis a nagy kínálatból való kitűnés érdekében személyre szabottan foglalkozik egy-egy ingatlannal, hogy minél rövidebb időn belül sikerre vigye az értékesítést.
,,Általában 3-4 százalék közötti jutalékkal dolgozunk, de rugalmasak vagyunk. Egy nagyobb értékű ingatlannál természetesen lehet egyedi megállapodásról beszélni. A legfontosabb számunkra az, hogy ne a jutalék legyen az együttműködés akadálya. Ugyanakkor hosszú távon minőségi munkát irreálisan alacsony díjazásért nem lehet fenntarthatóan végezni.˝– foglalta össze a tendenciákat Honos Balázs budai ingatlanszakértő.
Tipp: Az Ingatlanoskeresőben név, terület és maximális jutalék alapján is kereshetsz!
*Az ingatlan.com adatbázisa alapján, 2026. szeptember 17-én.