Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Ott hirdess, ahol a legtöbben keresnek!

A sikeres ingatlaneladás a megfelelő hirdetési stratégia megválasztásával kezdődik. Koncentráljuk energiáinkat, erőforrásainkat arra a portálra, ahol a legtöbb érdeklődő érhető el. Kerüljük el a zsákutca-megoldásokat és ne aprózzuk el jelenlétünket a hirdetési portálok tengerében. A sikeres eladás nem azon múlik, hogy a legtöbb helyen hirdetünk, hanem azon, ha maximálisan kihasználjuk a lehetőségeinket.

Hirdetési stratégia

Ha lakásunkat szeretnénk eladni, akkor meg kell találnunk azt a hirdetési stratégiát, ami leginkább alkalmazható az ingatlanunkra és az elvárásainkra vonatkozóan. Számos eszköz, trükk, csatorna és felület a rendelkezésünkre áll, sőt, még szakember segítségét is kérhetjük az értékesítésben. Az ingatlanhirdetési portálok domináns szerepe viszont vitán felül áll.

Olvasd el ezt is: Globális változások az ingatlanhirdetési piacokon

Még inkább növeli az online jelenlét fontosságát a széleskörű digitalizáció. Hiszen, ha az ebédet is online rendeljük, vagy számláink befizetését is mobilunkról intézzük, akkor az is alapvetés, hogy a több tízmillió forintot érő következő otthonunkat is online keressük.

Fókuszált jelenlét

Amikor megszületik az elhatározás, és lakásunkat, házunkat ingatlanhirdetési portálon hirdetjük, szembesülünk az alábbi problémával: számos oldal közül választhatunk, viszont a szolgáltatási szinteket és a várható hatásfokot nézve óriásiak a különbségek.

Adódik a kérdés: vajon megéri számunkra, hogy mi és/vagy az általunk megbízott tanácsadó mindegyik oldalra felteszi a hirdetésünket? Valóban megsokszorozza a lehetséges vevőjelöltek számát? Vagy inkább csak a saját dolgunkat nehezítjük és a kiadásainkat növeljük, mert olyan honlapról várjuk a vevőket, ahol nagyon kevés a látogató?

Ha fontos számunkra a sikeres eladás, valamint nem szeretnénk a többfrontos hirdetés költségeit sem kifizetni, akkor célszerű a leglátogatottabb oldalra koncentrálnunk és itt felhasználni úgy az erőforrásainkat és lehetőségeinket, hogy kiemelkedjük a konkurencia közül.

A similarweb.com májusi adatai alapján 11 200 000 látogatás történt az ingatlan.com-on, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a legtöbb valós érdeklődőnek itt tudjuk megmutatni az ingatlanhirdetésünket. Látszik, hogy a második vagy harmadik leglátogatottabb portálon szinte negyedannyi látogatás történik, ráadásul ezek a látogatók szinte biztosan megfordulnak a legnagyobb portálon is. Ez azt is jelenti, hogy a kisebb portálokon még kisebb az esélyünk arra, hogy vevőt vagy bérlőt találjunk.

Felhasználóbarát platform, még több felhasználó

Az ingaltanhirdetési portálok olyan piacterek, ahol nagy értékű ingatlanok eladói, kiadói, bérlői vagy vevői találkoznak. A speciális, eladó és kiadó ingatlanokból álló kínálat miatt hatékony keresési felületet is biztosítanak a portálok, ami a vevők és bérlők döntéseit megkönnyíti. Ezekkel ugyanis sokkal könnyebb több százezer ingatlanból kiválasztani a számunkra legjobbat. A jól működő és hatékony ingatlanhirdetési portálok emiatt ingatlanügyletekben érdekelt tömegeket vonzanak be látogatóként, az óriási kereslet miatt pedig még többen hirdetik ugyanitt eladó vagy kiadó ingatlanukat. A megfelelő mennyiségű kínálat pedig még több látogatót vonz be, ami miatt további hirdetők jelennek meg a portálon.

Olvasd el ezt is: Így találj sikeresen ingatlant!

Mutassuk meg magunkat

Azt tudnunk kell, hogy hirdetésünk több más hirdetéssel együtt “küzd” az érdeklődők figyelméért. Ha ez a szituáció nem ér minket meglepetésként, akkor kellően fel is tudunk rá készülni. Otthonunk valódi értéket képvisel, és ezt nekünk is hangsúlyoznunk kell. Ezt pedig a hirdetésben is ki kell fejeznünk, hiszen a hirdetés egyfajta bemutatkozás is.

Ne spóroljunk a hirdetésen, hiszen ennek a költsége eltörpül ingatlanunk vételára mögött.

Használjuk ki a rendelkezésünkre álló lehetőségeket

  • Hirdetésünk informatív és látványos legyen

Az érdeklődők figyelmét felkelteni csak olyan hirdetéssel tudjuk, ami lényeges és fontos információkat közöl, valamint képek is tartoznak hozzá. Válasszuk a fényképeket is tartalmazó csomagot, hiszen látatlanban mi sem szeretnénk ingatlant vásárolni.

Olvasd el ezt is: Lakáshirdetés: hasznos tippek eladáshoz és bérbeadáshoz

  • Mindig igényes képeket használjunk a hirdetésben

Mindig használjunk jó minőségű és látványos képeket. Kerüljük a nem ideális fényviszonyokat, az elmosódott, halvány képek alkalmazását. Ha nincs kéznél minőségi fényképezőgép, vagy mobiltelefon, kérjük profi ingatlanfotós segítségét.

Olvasd el ezt is: Így segíthet a fotó bérlőt vagy vásárlót találni!

  • Használjunk hirdetéskiemelést

Kerüljük a takarékosnak gondolt megoldásokat, mert ami első pillanatra megtakarításnak tűnhet, csökkentheti a hirdetésünk hatékonyságát. Ahogy a képes csomagok is erősítik a hirdetésünket, úgy a kiemelések és feliratok is növelik hirdetésünk erejét. Az ingatlan.com-on számos lehetőség közül választhatunk, így az extra kiemelés, a felirat, a prémium hirdetésfigyelő, vagy a hirdetőtábla mind-mind az eladás esélyét növelik.

Olvasd el ezt is: Tűnj ki a tömegből: a felirat ereje

  • Kérjük profi ingatlanközvetítő segítségét

Sok tényező alakíthatja úgy a helyzetünket, hogy profi szakemberre bízzuk ingatlanunk eladását. Ha feladataink között nem tudunk kellő időt vagy energiát szánni az érdeklődők fogadására, az ingatlan bemutatására, akkor egy szakmailag felkészült ingatlanközvetítő hatalmas segítséget jelenthet számunkra. Ugyanez igaz arra is, ha esetleg kevésbé vagyunk jártasak az ingatlanpiacon, nehezen tudjuk megítélni ingatlanunk állapotát, értékét, hiszen a szakember ezekben is a segítségünkre lehet.

Olvasd el ezt is: Ingatlanközvetítő feladata: miben segít az ingatlanközvetítő?

  • Készítsük fel ingatlanunkat az eladásra

Egy igazán “beleszeretős” ingatlan azt biztosítja számunkra, hogy a lehető leghamarabb elkel, valamint a legmagasabb árat is megkapjuk érte. A home staging az ingatlanunkból egy olyan vonzó terméket hoz létre, ami a vevők álmait testesíti meg. Mivel a home staging is egy külön szakterület, itt is érdemes szakemberre bízni a kialakítást.

Olvasd el ezt is: Mi a home staging és miben rejlik a titka?

Irány az ingatlan.com

Az ingatlaneladás komoly elhatározás, mivel egyik legnagyobb értékünket kívánjuk értékesíteni. Az ingatlan.com nem csak Magyarország nagy múltú és ikonikus ingatlanhirdetési portálja, hanem egyben a leglátogatottabb is, ami toronymagasan emelkedik ki a többi ingatlanhirdetési portál közül. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a legtöbb valós érdeklődőt az ingatlan.com tudja az ingatlanhirdetésünkre irányítani, amit ráadásul mi is tudunk fokozni, ha használjuk a kiegészítőket, valamint ha szakemberek segítségét is kérjük.

Koncentráljunk a leglátogatottabb oldalra, ott használjuk fel jól az erőforrásainkat és lehetőségeinket. Ne aprózzuk el jelenlétünket más oldalakon.

Amikor ingatlanhirdetési portált választunk, tartsuk észben az alábbi hasonlatot: szimultán sakkversenyen is a nagymester fog győzni, függetlenül attól, hogy több ellenfél áll ki ellene.

Hirdetést adok fel

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!