Sorozatom korábbi részeiben már többféle témát körbejártam az ingatlanfelkészítéssel azaz a home staginggel kapcsolatban. Szó volt róla, mit takar maga a fogalom, és, hogy mi különbözteti meg a lakberendezéstől. Korábbi cikkben meg éppen arról, hogy mekkora megtérüléssel számolhatunk egy felkészített lakás esetén. Az utolsó írásomban azt mutattam be, mi az a 3+1 kötelező elem, ami nem maradhat ki egy tökéletes hirdetési anyagból.
Mai írásomban összeszedtem azt az 5+1 legfontosabb érvet, ami a home staging mellett szól. Mit nyerhetünk, ha felkészítjük és piacképessé tesszük eladó ingatlanunkat.
1. Értékesebb egy felkészített lakás a vevők szemében, könnyebb beleszeretni
Egy otthon, melyben minden a vevő igényeihez lett alakítva, felbecsülhetetlen értéket képvisel az új lakók számára. Egy felkészített lakásban, ahol minden készen várja új tulajdonosát a beköltözésre. Nincsenek feladatlisták, változtatásra, átalakításra, javításra váró dolgok, végtelennek tűnő tennivalók sora. Ide akár már egy bőrönddel is költözhet a potenciális vevő. Egy ilyen ingatlanért akár felárat is hajlandók fizetni a vásárlók, hiszen hihetetlen kényelmet és biztonságot kínál, ráadásul sokkal könnyebb beleszeretni, hiszen tágas, napfényes, minden a funkciók szerint van berendezve, ízlésesen dekorálva, egy tökéletes álomotthon, mely kitűnik a piac többi lakása közül, így sokak tetszését elnyeri.
2. Nincs alku, válogathatunk a vevőjelöltek közül
Mivel ebben a lakásban tényleg mindenre gondoltak, okafogyottá válik az alku, hiszen senki sem hivatkozhat rá, hogy olcsóbban szeretné megvásárolni az ingatlant, mert ezt vagy azt a javítást még el kell végeznie rajta. Sőt, mivel a lakás kiemelkedik a piacról, előfordul, hogy rövid időn belül akár több vevőjelölt is beleszeret, hiszen sokak számára értékes a kényelem, amit kínál. Ilyenkor akár licitálás is előfordulhat a vevők között, ahol az eladási áron felül akár egymásra is licitálnak. Ilyenkor az eladó szabadon választhat az ajánlatok közül, figyelembe véve a saját kedvező feltételeit a fizetés, határidők és kiköltözés terén.
3. Több embert ér el a minőségi hirdetési anyag, a gyorsabb eladás garantált!
Egy minőségi hirdetési anyag több embert ér el, ennél a pontnál pedig kiemelkedő a profi fotók szerepe. Ahogyan a vevőjelöltek pörgetik az ingatlanhirdetéseket, sokszor tizedmásodperceink vannak, hogy felhívjuk a figyelmet a saját ingatlanunkra. Egy jó minőségű, stílusos kép, világos színekkel és kontrasztos részletekkel, több figyelmet vonz, és többen kattintanak rá, mint átlagos hirdetésre. Ha feltöltjük őket közösségi oldalainkra, ismerőseink, barátaink is szívesebben osztanak meg egy olyan hirdetést, ami kiemelkedő minőséget képvisel a kínálatban.
A nagy számok törvénye alapján, a több nézettséget kapó hirdetés nagyobb érdeklődésre számíthat, különösen, ha az ingatlan előkészítése is magas szintű. Ennek eredményeképpen a lakás a lehető leggyorsabban gazdára talál minden piaci körülmények között. Jellemzően lefeleződik az értékesítési idő, így aki szeretné gyorsan eladni ingatlanát, szeretne mihamarabb továbblépni, azoknak ez nyomós érv lehet a felkészítés mellett!
4. Többen tudják beleképzelni az ingatlanba magukat
Mivel a lakásból a személytelenítés jegyében eltávolítottunk minden olyan tárgyat, ami az eladó saját életére emlékeztetne (családi fényképek, emlékek, személyes tárgyak), az érdeklődők már nem a tulajdonos régi lakását, hanem a saját új otthonukat tudják belelátni az ingatlanba. Az erkélyen a kis asztalunknál reggelizve, a fürdőszobában frissítő zuhanyzás után, vagy az étkezőben családi ebéd közben érezzük igazán otthonunk kényelmét. Ha pedig a felkészített, berendezett ingatlanunk már elérte, hogy a vevőjelöltek fejében elkezdjen forogni életük filmje, egészen közel kerültünk hozzá, hogy megszülessen bennük a vásárlási szándék. És ha hozzáveszik, hogy ebben a lakásban már semmit sem kell csinálniuk, minden készen várja őket a beköltözésre, a vásárlói döntés egyre közelebb kerül.
5. Magasabb áron eladhatóvá tesszük az ingatlant
Az, hogy mennyivel tudja a home staging megnövelni az eladási árat, természetesen függ a felkészítésre fordított összeg nagyságától is. Alacsonyabb költségvetés mellett előfordulhat, hogy az eladási ár ugyan nem lesz kiugróan magasabb. Viszont az addig eladhatatlan ingatlanból eladhatót varázsolunk a felkészítési folyamat végére, ami a mai lassuló piacon szintén nem elhanyagolható. Ha pedig magasabb összeget szánunk a home stagingre (klasszikus home staging esetén az eladási ár 2-5%-a), akkor akár jelentősebb mértékben, 10-30%-kal is meg tudjuk növelni az ingatlan értékét.
+1. A nyereséghez képest csekély a ráfordítás
Bónuszként pedig elhoztam az amerikai home stagerek kedvenc érvét, miszerint mielőtt bármilyen magas alkuba vagy árcsökkentésbe bocsátkozunk, érdemes azt az összeget inkább arra fordítani, hogy értékes lakást hozunk létre a vevő számára. Hiszen ahogyan az 5. pontban láttuk, akár már egy kisebb befektetés is elég lehet, hogy eladhatatlanból eladható legyen a lakásunk, egy szolidabb árcsökkentéssel egyenértékű összeggel pedig az eladhatóság mellett pénzben mérve is értékesebbé varázsolhatjuk ingatlanunkat. Ezért én mindenkinek azt ajánlom, mielőtt árcsökkentést hajt végre vagy egy nagyobb alku elfogadásán gondolkodik, gondolja végig, hogy mindent elkövetett-e azért, hogy lakása vonzó és értékes legyen a potenciális vevők számára. Ha segítségre van szükségünk, keressünk fel egy home stagert vagy egy ingatlanközvetítőt, ki ért a felkészítésben rejlő lehetőségekhez.
Ha ez mind igaz, akkor miért nem készíti fel mindenki a lakását az eladásra?
Egyszerűen azért, mert a legtöbben nem tudnak az otthonukra értékesítendő termékként gondolni, aminek arculatra, a vevők számára vonzó csomagolásra lenne szüksége, hogy a marketing fogalmait beemeljük. Ezen túl az általános hozzáállás a passzivitást mutatja, vagyis majd megveszi valaki így ahogy van, nem kell ezzel semmit sem csinálni.
Ez a gondolat is abból fakad, hogy a mi lakásunk a saját szokásainkra, igényeinkre és ízlésünkre van szabva. Így nekünk valóban az a legjobb, legszebb lakás a világon, így nehéz azt elképzelni, hogy más nem ugyanígy, ugyanerre a célra szeretné azt használni. Az is nehezen befogadható, hogy másnak mások a szokásai, és az ízlése. Itt láthatjuk, miért fontos felkészíteni otthonunkat, mielőtt eladnánk.
Sorozatom következő részében azokat a home staginggel kapcsolatos tévhiteket fogom bemutatni és megcáfolni, melyekkel a leggyakrabban találkozom a munkám során.
A cikk szerzője Dr. Somogyi Patrícia, a home staging hazai meghonosítója, az MSP Home Staging megálmodója. 2011 óta foglalkozik a home staginggel, azóta legfőbb célja Magyarországon elterjeszteni az MSP Home Staging szemléletét és ezáltal minőségi lakások és ingatlanhirdetések piacává változtatni a hazai ingatlanpiacot.