Ingatlan.com – Tudástár

A napelemes piac sok mindent látott az elmúlt időszakban: összefoglaló a napelemes rendszerek helyzetéről

Októberben kardinálisan felbolydult a napelemes piac, hiszen a vissza nem térítendő napelemes támogatás első szakasza, a napelemes rendszerelemek ellátási töredezettsége, a bruttó-szaldó elszámolás körüli bizonytalanságok után az október 13-ai Kormányinfón új, minden telepítés előtt álló fogyasztót érintő hír látott napvilágot. Ezt követően egészen mostanáig nagy a bizonytalanság azt illetően, hogy mit is jelent valójában a  jövőben épülő háztartási méretű kiserőművek betáplálási lehetőségének felfüggesztése. A napelemes piac lehetőségeiről és új környezetéről írunk cikkünkben.

A tavalyi év során talán minden eddiginél nagyobb félelmet keltettek az október 13-ai Kormányinfón elhangzott információk, miszerint beláthatatlan ideig felfüggesztik a napelemes rendszerek betáplálási lehetőségeit. Az elhangzottakat sokféleképpen lehet és érdemes értelmezni, ezért fontos volt a Közlönyben megjelenő rendeletet megvárnunk. Mert az elhangzottakat úgy is értelmezhetjük, hogy az eddigi szolgáltatói gyakorlatot némiképp cizellálták. Aki telepítés előtt áll, már maga is tapasztalhatja, hogy a csatlakozási engedélyek kiadásának ideje jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban. Van, ahol több hónapnyi várakozásra van szükség ahhoz, hogy a napelemes rendszer telepítésébe belekezdhessünk. 

Vagyis a napelemes piac várakozásai alapján  10 kWh-ig – ami háromszor tizenhat amperrel egyenlő – akár változatlan is maradhatott az engedélyeztetési folyamat, annak menete szabályok-határok közé is kerülhetett volna. A csatlakozási engedélyhez kapcsolódó lakókörzetet régóta meg kellett vizsgálni és ha úgy ítélte meg a szolgáltató, akkor jelezte a fogyasztó felé, hogy csatlakozási engedélyét csak bizonyos határidőn belül tudja befogadni. A megjelent rendelet pedig fogalmazott, hogy az áramszolgáltatóknak ki kell jelölniük úgynevezett zárolt lakókörzeteket, ahol fejlesztések nélkül nem képesek tovább terhelni a hálózatot. Ezeket jelezni kell az Energiahivatal felé, akik igyekeznek megszüntetni a problémát, és minél előbb fejleszteni a hálózatszakaszt. 

Az ad-vesz órás megoldás kivétel, nem maradhat így sokáig

Ez az értelmezés adhatott reményt az elmúlt időszakban azoknak, akik még a napelemes rendszer telepítése előtt állnak. Viszont azt is fontos látnunk, hogy a hazai helyzet speciális, és ez a kivételezett műszaki megoldás, amit az ad-vesz órás visszatáplálás jelent, nem maradhat sokáig így.  

Csak nagyon kevés országban vezették be az ad-vesz óra által biztosított kényelmes megoldást. Hiszen a legtöbb helyen inkább arra szerették volna ösztönözni a fogyasztókat, hogy a termelésének megfelelő mennyiséget fogyasszon el.  Ha pedig további mennyiségre van szüksége, azt vegye meg a szolgáltatótól. Ez a szemlélet sokkal közelebb áll egyfajta bruttó elszámolási elvhez. Ezáltal jól látható az is, hogy sem a szolgáltatónak sem államnak nem érdeke, hogy a jelenlegi kivételes helyzet sokáig fennálljon.

Elérkezett a következő kritikus pont: vége a visszatáplálás lehetőségének

Szigorúan szakmai alapon közelítve a témát látható a számokból, hogy eddig a szaldó elszámolás mellett beépített kapacitás 100 százalékát hasznosították a rendszertulajdonosok. Amennyiben más megoldások után kell, hogy nézzen a fogyasztó ez a számarány mindenképpen változni fog. Például egy akkumulátorral kiegészített rendszer esetén a jövőben 60-65 százalékra csökken. Ami persze kevesebb a 100 százaléknál, de még mindig elfogadható mérték. Főleg, ha hozzátesszük, Európa számos országában a fogyasztók ilyen mutatók mellett telepítik évek óta a rendszereiket. 

A gond sokkal inkább azzal van, hogy egy családi ház esetében az az energiamennyiség, amit megtermel a HMKE – az általunk vizsgált rendszerek egyébként az elfogyasztott energiamennyiség hatszorosát termelték meg – nem rögtön, a termelés pillanatában kerülnek felhasználásra. Hiszen napközben jellemzően nem vagyunk otthon, így csak a munkaidő után, szürkületkor, napnyugta után fogyasztunk áramot, pont akkor, amikor a termelés csökkenni kezd. Tehát tárolnunk kell az áramot, vagy vételeznünk kell a rendszerből. 

Áramár és egyéb tényezők amelyek befolyásolják a fogyasztást

A napelemes piac résztvevői előtt elég régóta tudott tény, hogy a napelemes rendszerek telepítése önmagában  nem jelent gyógyírt a világ rendkívüli energiaéhségére, és ez egyén szintjén is igaz. Vagyis a fogyasztónak magának kell a saját fogyasztási szokásaihoz alakítani a saját rendszerét, ahhoz igazítania a rendszerelemeket, valamint azok méretét, kapacitását. 

A jövőben még fontosabb lesz, hogy a leendő tulajdonos szakemberekkel beszélje át a fogyasztás körül felmerülő kérdéseket. Vagyis azt, hogy mikor mit fogyaszt, és ahhoz milyen megoldás a legmegfelelőbb. 

Mert a jövőben a fő kérdés kérdés, hogy amellett hogy mennyi energiát fogyasztunk, az is, hogy azt mikor fogyasztjuk el. Ugyanis technikai-műszaki oldalról a hálózatról lecsatlakozás könnyen kivitelezhető. A komolyabb minőségű inverterek mindegyike képes arra, hogy egy beállítás és egy plusz mérőóra beszerelése mellett ne tápláljon vissza az áramhálózatba. 

A technikai átállás tehát könnyen megoldható, a mindennapi szokásaink átalakítása viszont már nehezebb feladat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a jelenleg 70 forintos áramár még nem a legmagasabb, ami várható a piacon. Nyilván nem ismerjük a jövő árképzését, de a következő egy-két évben biztosan tovább drágul majd az energia ára. Ha pedig százötven-kétszáz forint lesz az ár, akkor bizony még mindig megérheti a napelemes rendszer telepítése akkor is, ha csak a felét vagy a 60 százalékát hasznosítjuk annak, amit a rendszer megtermel. 

Az energiatárolás megoldást jelenthet-e a magyar piacon

Jelenleg még nem jelent teljes megoldást az energiatároló rendszerek kiépítése. Hiszen nemcsak a szokásaink átformálására és a tudatos energiafogyasztásra kell gondot fordítanunk a jövőben ahhoz, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. A fényszegényebb időszak sokkal nagyobb „ellenségünk”, hiszen akkor annyi akkumulátorral kell kiegészítenünk rendszerünket, ami a rendelkezésre bocsátja a szükséges árammennyiséget. Ez rendkívüli költséget jelent a fogyasztó számára. Ha pedig kevesebb az akkumulátorunk, nem egyszerűen nem lesz annyi eltárolt energiánk, mint amire szükségünk lehet.

A cikk szerzője Best Solar Kft., a napelemes szektor meghatározó szereplője, amely nemcsak a lakossági, de a vállalati piacon is rendkívüli tapasztalatra és szakértelemre tett szert.

Eladó napelemes ingatlanok

Exit mobile version