Nem véletlenül hangzott el régen sokszor az a vicc, hogy ha egy pár az építkezés közben sem válik el, akkor életük végéig együtt fognak maradni. Az építkezés egy életre szóló projekt egy család életében – de bizony rengeteg stresszhelyzettel is jár. Nagy a tét, sok pénz forog kockán, az építtető pedig szaktudás nélkül könnyen a komfortzónáján kívülre kerül. Milliós, akár tízmilliós döntéseket kell meghoznia olyan kérdésekben, amikhez nem ért. Ezekre a helyzetekre segítünk felkészülni alábbi cikkünkben.
Szerencsére ma már minden lehetőségünk megvan arra, hogy jó előre felkészüljünk. Bele tudunk tanulni a fontosabb dolgokba épp annyira, hogy egy nyelvet beszéljünk a tervezővel, a kivitelezővel. Az már jó, ha tudunk kérdezni és döntést hozni annyira, amennyire ez a megrendelőtől elvárható. Ha elvégezzük a házi feladatunkat, az építkezés akár egy relatíve kellemes folyamat is lehet, ami az elvárt végeredménnyel zárul. Ehhez először is nézzük meg, mit kell nekünk eldöntenünk? Milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak mindenek előtt?
Kulcskérdések, amit el kell döntened építkezés előtt
Mind ismerjük a közmondást: semmilyen szél nem kedvez annak a hajósnak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.
Az építőiparban, családi ház építése során ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: a projekt sikere legalább 50%-ban a tervezésnél dől el!
Nem elég ennek a cikknek a terjedelme ahhoz, hogy minden egyes kardinális kérdést felsoroljak, hát még a lehetséges válaszokat és opciókat. De hoztam néhány példát arra, mi az, amit az építtetőnek előre át kell gondolnia és eldöntenie, hogy számára megfelelő házat tudjon terveztetni.
Költségek, méretek, helyszín: személyes preferencia
Mennyiből szeretnénk építeni? Az egyik legfontosabb a büdzsé meghatározása előre, és ezt kommunikáljuk is minden szakembernek, kivitelezőnek, tervezőnek. Csak így fognak tudni segíteni nekünk, és reális irányba terelni az álmainkat, ha esetleg azok távolodnának a lehetőségeinktől.
Hitelt igénybe kell vennünk? Ha igen, mennyit? Az egyik legfontosabb kérdés, amin sajnos nagyon sok építkezés elvérzik, hogy az ügyfelek nem mérik fel jó előre hitelképességüket, hitelezési lehetőségeiket, a hitel folyósításának feltételeit, ütemezését. Reményeik, álmaik és nem a tények alapján vágnak bele a projektbe. Amikor már ott állunk fizetésképtelenül, úgy, hogy nem tudjuk teljesíteni szerződéses kötelezettségeinket, megáll az építkezésünk, akkor már általában késő.
Tájékozódjunk jó előre, menjünk biztosra, kérjünk előzetes hitelbírálatot, számoljunk a legrosszabb forgatókönyvvel, képezzünk tartalékot, mert a legfontosabb feladatunk megrendelőként a kivitelezési folyamatban a finanszírozás biztosítása. Készüljünk fel alaposan, hogy ne érhessen bennünket kellemetlen meglepetés, ne kerüljünk kiszolgáltatott helyzetbe. A legjobb, ha a választott kivitelezőnk a hitelügyintézésben is tud segíteni.
Mekkora házat szeretnénk építeni? Esetleg később szükség lehet bővítésre? Nem terveztük túl a méreteket? A legtöbb építtető elsőre sokkal nagyobb alaprajzot gondol szükségesnek, mint ami valóban indokolt. Hallgassunk a tervezőre, engedjük, hogy tapasztalatával segítsen nekünk!
Milyen helyiségekre van szükségünk? Dolgozik valaki home office-ban? Azonos, vagy különböző nemű gyerekek vannak a családban? Hány évesek? Tervezünk még gyermeket? Esetleg a nagyszülők valamelyike is velünk költözik, vagy gyakori vendég lesz? Nagy társasági életet élünk, vagy magunknak valók vagyunk? Tényleg kell az 5 milliós autónak 10 millióért garázs? Megannyi fontos, pénztárcánkat és életminőségünket érintő kérdés, amit jó előre végiggondolni.
Hol szeretnénk megépíteni a házunkat? A város közelségére vágyunk, egy kellemes, de sűrűbben lakott kertvárosi környezetre, vagy a teljes csendre és nyugalomra, “távol a világtól”? Milyen közlekedési szokásaink vannak, és milyenek várhatóak? A gyerekek mekkorák? Egyedül járnak iskolába, járnak már szórakozni? Milyen közlekedési lehetőségekre van szükségünk az autó mellett? Mennyi idő lesz beérni a munkahelyünkre, milyen messzire érdemes költözni? A megcélzott környéken milyen a közlekedés reggel, este, a csúcsforgalomban?
Technikai kérdések
Mikor szeretnénk beköltözni? Mennyi idő van a ház építésére? Szeretnénk egy gyors, előregyártott építési technológiát, legyen az Leier kéregpanel, Liapor, vagy Danish Fabrik könnyűszerkezet, vagy a hagyományos tégla, esetleg Ytong a szimpatikus nekünk? Szeretnénk, hogy 4-5-6 hónap múlva beköltözhető legyen a ház (mert sürget az idő, esetleg a drága albérlet), vagy ráérünk akár egy évet is várni?
Milyen építési technológia szimpatikus nekünk? Könnyűszerkezet, azon belül fa, vagy acél vázszerkezet? Esetleg valamilyen beton-technológia, Liapor vagy Leier kéregpanel? Hagyományos téglaház, Ytong, vagy valami más, például az IsoTEQ polisztirol falazóelemben hiszünk? Nem csak a fal technológiáját, de az alapozás és a tetőszerkezet kérdését is érdemes szakemberrel megbeszélni, meghallgatni az előnyöket, hátrányokat. Az Imperial Holding minden technológiával épít családi házakat, ha szükségünk van egy elfogulatlan, szakértő véleményre, egy ingyenes konzultációra mindenképp érdemes lehet elmenni, és meghallgatni a különbségeket.
Milyen fűtési rendszerben gondolkodunk? Sokan azt hiszik, hogy az építési technológia kiválasztása befolyásolja legnagyobb mértékben a költségeket, de általában ez nem így van. A falazat tekintetében meglepően kis különbségek vannak, ha azonos minőségű, szigetelésű házról beszélünk, ellenben a fűtési rendszerben három-négyszeres árkülönbségek vannak egy levegő-levegős és egy levegő-vizes hőszivattyú-rendszer között. Igen, nem elírás, három-négyszeres különbségekről beszélünk. Egy vizes padlófűtéses hőszivattyús rendszer kiépítése egy 100 nm-es házba könnyedén lehet 7-8 M Ft, míg egy levegő-levegős rendszer akár 2-2,5 M Ft-ból is kihozható. Ennek a részleteit egy külön cikkünkben tárgyaljuk, de a fűtési rendszerre, és a fűtés-szigetelés összehangolására nagyon oda kell figyelni!
Emeletes, vagy földszintes legyen a ház? A földszintes ház szinte kivétel nélkül jó megoldás, sok esetben olcsóbb is lehet, de nem mindig fér el a telken. Az emeletes háznál arra kell gondolni, van-e a beköltözők között idős vagy kisgyermek, akinek a lépcső használata gondot, veszélyt jelenthet, és ezt hogyan tervezzük kezelni. Beépített tetőtérben gondolkodunk-e, ami sokkal költséghatékonyabb, de nem annyira komfortos, vagy teljes emeletben? Utóbbi esetén nagyon sok kertvárosi övezetben azt is meg kell vizsgálni, hogy magasság tekintetében elfér-e a tervezett épület egyáltalán.
Típusház, vagy egyedi terv?
A típusházak óriási előnye, hogy előre tudhatjuk az árat, az elkészülés időszükségletét, minden műszaki paramétert. Ezáltal a tervezés is sokkal gyorsabb folyamat, a szokásos 3-4 hónap helyett akár 1-2 hónapra is rövidülhet. A legtöbb cégnél – ilyen az Imperial Holding is – a típusházaknak nincs külön tervezési költsége, ami jellemzően az építkezés teljes bekerülési költségének legalább 1-2%-ával megkönnyíti a pénztárcánkat.
A típusházak is testre szabhatóak, tehát attól nem kell tartanunk, hogy nem változtathatunk rajtuk: a nyílászárók, a válaszfalak szinte minden esetben költségvonzat nélkül, vagy minimális költségvonzattal áthelyezhetőek, módosíthatóak. Csak ne vigyük túlzásba a módosítást, mert akkor elveszítjük a típusház előnyeit. Ha találunk olyat, ami az ízlésünknek nagyjából megfelel, mindenképp érdemes típusház építése mellett dönteni, vagy abból kiindulni.
Ez szinte olyan, mintha egy kész házat vásárolnánk: sokkal kiszámíthatóbb, kalkulálhatóbb, és így biztonságosabb az egész folyamat.
Megkönnyíti a tervező, a hitelügyintéző és a kivitelező dolgát is, és ezek a házak sokszor jobb árban elérhetőek az egyedi terveknél. A kialakításuk jellemzően praktikus, átgondolt, a felesleges tereket nélkülöző, letisztult. Az Imperial Holding több, mint 1000 típusházat kínál különböző technológiákban megrendelőinek, érdemes szétnézni a választékban, hátha találunk az ízlésünknek megfelelőt, amiről tárgyalni érdemes.
Generálkivitelezésben gondolkodunk, vagy magunk akarjuk vezényelni az építkezést?
A mai rohanó világban elfoglalt embereknek semmiképp sem ajánlatos saját kézbe venni a folyamatokat, hacsak nincs egy nagyon megbízható szakértő segítségük, vagy maguk nem érintettek az építőiparban. Rengeteg a hibalehetőség, rengeteg munkával jár, és a végeredmény szinte biztosan drágább és lassabb lesz, mintha generálkivitelezőt választottunk volna.
A generálkivitelezőre szokták mondani, hogy drágább, de valójában megéri, ha minden költséget és időráfordítást figyelembe veszünk. Valamint, ami legalább ennyire fontos: sokkal, de sokkal biztonságosabb megoldás is.
A “kalákában” történő építés, a mesteremberek összeszedése egyenként – hacsak nem minden szomszédunk az építőiparban dolgozik – a régi idők focija.
Ma már szinte mindenki generálkivitelezővel szerződik, mert a legtöbben távol kerültünk a fizikai munka világától annyira, hogy ne is gondolkodjunk abban, hogy mi ezt majd saját magunk megoldjuk, megszervezzük.
Ha építkezésen gondolkozol, mindenképp fontold meg a fenti kérdéseket, hiszen a generálkivitelező és a szakemberek is akkor tudnak neked legjobban segíteni, ha te magad is tudod, mit szeretnél. A cikk folytatásában hamarosan bemutatunk 4 további tippet, amivel felkészülhetsz a bonyodalommentes, hatékony építkezésre. Sok sikert!
A cikk szerzője Virág Gergő, az Imperial Holding Group vezető szakértője. Díjmentes szakmai és személyre szabott tanácsadás: info(kukac)imperialholding.hu