Előző írásunkban a különféle téglafalazatú épületekről volt szó. Cikksorozatunk mostani részében pedig a hazánkban szintén nagyon elterjedt magasházas lakótelepek épületeinek múltját és jelenét járjuk körbe.
Történelmi kitekintés
A magasházak építését egyszerű igény hajtja napjainkig is, épüljön kis területen a lehető legtöbb lakás. Mivel ezt az igényt csak a fölfelé építéssel lehet kielégíteni, így az 1800-as évek végén elkezdődött a magasépületek, majd a felhőkarcolók kora. Ezekhez az épületekhez kettő alapvető műszaki problémát kellett megoldani: milyen anyagból épüljenek a házak, és hogyan lehet majd ezekben feljutni a felsőbb szintekre. Hagyományos téglaépítéssel 6-8 szintnél magasabb épületeket már nagyon nehezen lehetett felépíteni, hiszen az alsó falaknak ehhez egyre vastagabbnak kellett lenniük, ez megnövelte az anyagfelhasználást, valamint lelassította az építkezést.
A mérnöki és anyagtudományok fejlődésével a tégla és a kő kiváltására megjelentek az acél és vasbeton szerkezetek. Ezek a szerkezetek már megfeleltek a követelményeknek: elég szilárdak a sok-sok emelet megtartásához, és elég rugalmasak ahhoz, hogy a környezeti hatásoktól ne sérüljenek meg. A magas épületekben való fel-le közlekedéshez pedig feltalálták a biztonsági liftet, ami utat nyitott a toronyházaknak is.
A panel hazai megjelenése
Magyarországon a tömeges mennyiségű lakásépítés igénye a II. világháború pusztítása nyomán fogalmazódott meg először, majd a szocializmus alatti iparosítással még jobban felerősödött. A háború után az 50-es évek végéig azonban először a 3-5 szintes, szocreál típusú lakótelepek épültek. Ezek a házak hagyományos téglaszerkezetűek, és a maximum 4 emelet miatt lift sincs bennük. A hagyományos építés miatt azonban ezekből a lakásokból nem lehetett rövid idő alatt, kis területen nagyon sokat építeni, ezért elkezdődött a vasbeton lakótelepek története.
Az igazán nagy lakótelepek panelos technológiával épültek. A panelos építésnél a házat házgyárakban készített, előregyártott elemekből építik össze. Az elemek típusától és méretétől függően többféle paneltípust és -rendszert használtak. A panel a fénykorában nem csak a kelet-európai országok fő építőanyaga volt, itthon is használtak dán panel-licencet a szovjet rendszer mellett.
A paneleket méret szerint blokk-, nagy- és kispanelre lehet bontani. A blokkpaneleknél egész berendezett helyiségek (pl. fürdőszobát) készítettek a házgyárban, majd ezeket a blokkokat elszállították az építés területére és daruval beemelték a helyére. A nagy- és kispanel között már csak a méret volt a lényeg, az új épületet a födém- és falpanelekből rakták össze. A panelos építésnek a legnagyobb előnye a gyorsaság volt. Mivel a helyszínen csak az összeszerelés folyt, magát a panelek készítését külön gyár végezte, az építés sebességét gyakorlatilag a gyár kibocsátása korlátozta. Erre szükség is volt, mivel a szocialista tervgazdaság különböző terveiben (15 éves lakásépítési terv, 5 éves terv) szereplő számokat másként nem lehetett megvalósítani.
Csúszózsalus épületek
Kisebb lakótelepeket és speciális épületeket csúszózsalus technológiával építettek. Itt előregyártott elemek helyett a helyszínen készítették el a falak zsaluzatát, amit aztán kiöntöttek betonnal. A födémnél többféle technológiát használtak: leginkább ezt is helyben zsaluzták és öntötték, de készült panelfödémes épület is. Ha a falak eléggé megszilárdultak, akkor a kész zsalut felcsúsztatták, és kezdték a következő szintet. Ez az építési mód lassabb volt a paneles építésnél, ezért 1976-tól az Újpalotai Víztoronyház befejezése után a klasszikus lakótelepek építésénél már nem alkalmazták.
A csúszózsalus építés azonban nem tűnt el, olyannyira, hogy napjaink sokszintes beruházásainál ismét ezt, pontosabban valamilyen helyben zsaluzott technológiát alkalmazzák.
A lakótelepi lakások tulajdonságai
A lakótelepi lakások típustervek alapján épültek, amelyeket az évtizedek során folyamatosan fejlesztettek. A kezdeti tervekben viszonylag nagyobb szobák, nagyon kicsi vizes helyiségek, és sok beépített szekrény szerepelt. Ez az elrendezés a mai élethez már kissé elavult, ezért gyakori igény a belső elrendezés átalakítása. Ez azonban nem egyszerű kérdés. A paneleket és a betonfalakat annak idején nem méretezték, hiszen úgy vélték, hogy ami jó a 10. emeleten, az jó lesz a földszinten is. Emiatt azonban problémát okozhat, hogyha egy panelházban a belső falakat tetszés szerint kiveszik, megbontják.
Másik probléma a lakások közötti hangszigetelés hiánya. Ezzel az eredeti tervezéskor nem igazán foglalkoztak, az utólagos kialakításuk pedig körülményes. A vasbeton kiválóan vezeti a hangot, és mivel a szerkezetek sehol sincsenek hangszigeteléssel megszakítva, a zajok jól terjednek. A falak áthallása megfelelő hangszigeteléssel csillapítható, de a födémeké már kevésbé: sajnos ha a felső lakó facipőben szeret otthon járkálni a kerámialapokon, azt hallani fogja a többi lakó, ezen pedig csak a békés együttélés szabályozása segíthet.
A lakótelepi lakások rossz hőszigeteléséről számtalan helyen lehet olvasni. Érdekes módon a tervezésnél már foglalkoztak ezzel a kérdéssel, és az újabb technológiáknál még jobb hőszigetelést terveztek a falakba. Tervrajzi szinten egy lakótelepi lakás hőszigetelése sokkal jobb volt, mint egy B30-as téglából épített Kádár-kockának. A probléma azonban a részletekben rejtőzik: sokszor már a házgyárban nem tartották be a megfelelő tárolási és szállítási előírásokat, majd az összeszerelésnél további hibákat követtek el. A panelházak rossz hírének oka elsősorban ennek a túl gyors, hanyag építésnek, összeszerelésnek köszönhető. Erre a sietségre pedig a tényleg meglévő lakáshiány, és a szocialista tervek teljesítésének kényszere miatt volt szükség. A lakótelepi lakások jó része ezért inkább mennyiségi, mint minőségi alapon készült el.
Melyik panel a jobb?
A különféle lakótelepek és lakások összehasonlítása nem egyszerű. Sokféle nézet terjedt el arról, hogy melyik technológiával épült ház a jobb, vagy a rosszabb. Nehéz ebben igazságot tenni, mert a lakótelepi életnek – a viszonylag kis területen nagyon sok ember együttélése miatt – sok szubjektív eleme van. Véleményem szerint nem a technológia, hanem az adott lakás építési körülményei, majd a már elkészült modernizációk szabják meg az egyes lakások élhetőségét. Azokon a lakótelepeken, ahol az átadott új lakások mennyisége minden mást felülírt, óhatatlanul rosszabb minőségű lakásállomány van, mint egy eleve jobban tervezett, kicsit talán nyugodtabb körülmények között épült késő Kádár-kori telepen.
A cikk szerzője Hermann Zoltán villamosmérnök, az ingatlanállapot-felmérés területén komoly tapasztalattal bíró lakásfelmérés.hu tulajdonosa.
