A járvány harmadik hulláma miatt elrendelt szigorítások eredményeként heti összevetésben több mint 40 százalékkal visszaesett az érdeklődés a Vas megyei eladó lakóingatlanok iránt.
A járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások országos szinten azonnal hatást gyakoroltak a lakáspiaci keresletre. Az országban eladásra hirdetett lakóingatlanok – lakások és családi házak – iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent a bejelentések után – március 4-én csütörtökön és március 5-én pénteken – az egy héttel korábbihoz, azaz február végéhez képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a Vas megyei ingatlanpiaci kereslet és kínálat alakulását vizsgálta, valamint bemutatja a legnagyobb kínálattal rendelkező településekre jellemző négyzetméterárakat.
Mi hoznak a következő hónapok?
A megyében a járványügyi korlátozások bejelentése több mint 40 százalékkal vetette vissza a használt lakások iránti érdeklődéseket. A március 8-án kezdődő héten azonban a kereslet megkezdte a felzárkózást.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:
“A szigorítások miatt bekövetkezett visszaesés átmenetinek tekinthető és várhatóan nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Vas megyei lakáspiac idei teljesítményét. Az állami lakásprogram idei bővítése – többek között a kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége – élénkítik majd a lakáspiacot.”
Hozzátette: a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott lakásvásárlások egy részét a bizonytalanság visszahúzódásával, az átoltottság növekedése után már az idén pótolhatják az érintettek.
A lakáspiac egészének, ezen belül Vas megyének is van egy alapvető motorja, amely válságidőszakokban is támaszt ad mind a keresletnek, mind a kínálatnak. Ugyanis a családi helyzet változása, például gyermekszületések vagy éppen párok összeköltözése miatt sokan eladják a meglévő ingatlanukat és keresnek nagyobbat. Továbbá a szülőktől elköltöző fiatalok, valamint az örökölt ingatlanok tulajdonosai is megjelennek piaci szereplőként. Ehhez jön extra lendületként, ha felívelő pályára áll a gazdaság, javul a lakossági bizalom és a bérek is emelkedést mutatnak.
Mit mutat a kínálati “árlista”?
Az ingatlan.com összeállítása szerint a megyében közel 2 ezer lakóingatlan várt gazdára március közepén. A legnagyobb ingatlankínálattal rendelkező településeken az eladó használt lakóingatlanok medián négyzetméterára 221-460 ezer forint volt. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy a meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.) Szombathelyen voltak a legmagasabbak az árak, 460 ezer forintra rúgtak, Szentgotthárdon, Sárváron, Körmenden és Csepregen pedig 221-373 ezer forintot tett ki a négyzetméterár.