A pécsi ingatlanpiacon az egyetem szerepe meghatározó – beszélgetés Berényi Lilla ingatlanközvetítővel
A pécsi ingatlanpiacon az idei év a konszolidációról szól, már nem lehet mindent bármi áron eladni. Baranya megye székhelyén továbbra is meghatározó az egyetem jelenléte. Az elmúlt időszak történéseiről, a helyi ingatlanpiacról, az árakról és az ingatlanközvetítői szakmáról beszélgettünk Berényi Lillával, a Selling Pécs ingatlaniroda társtulajdonosával, aki 2025-ben 48 sikeres ügyletet zárt le, vagyis „tud valamit”.
Megtorpanás után ismét fellendülés
– Hogyan alakul a pécsi ingatlanpiac, hiszen ahogy a számokból kiderül, a tavalyi év nagyon eredményesen zárult? Mi változott az elmúlt időszakban?
– A tavalyi év sikerei után 2026 is nagyon erősen indult, hiszen csak januárban már tizenegy sikeres ügyletet zártam le, most pedig körülbelül harmincnál járok. Azonban a kezdeti lendületet kisebb megtorpanás követte, ahogy közeledtek a választások, egyre inkább lassult a piac. A vevők kivártak, ezért az adásvételek és az érdeklődések száma visszaesett.
Viszont az utóbbi két-három hétben a telefonok ismét csörögnek, nő az érdeklődések száma, a lakáskiadások terén is élénkülést látunk, és a saját statisztikáim azt mutatják, hogy újra kezd beindulni a piac.
Talán a választások körüli bizonytalanság elmúlt, az emberek újra mernek döntéseket hozni. Ez kifejezetten biztató a következő hónapokra nézve, így összességében optimista vagyok.
– Mennyire érződik még az Otthon Start Program hatása?
– Nyilván már nem olyan erős a hatása, mint a program indulásakor, de még mindig érkeznek olyan ügyfelek, akik kifejezetten a háromszázalékos hitellel szeretnének vásárolni. Emellett sokan arra számítanak, hogy szeptemberre a piaci kamatok is csökkenhetnek, így azok is könnyebben tudnak majd lakást venni, akik nem feleltek meg a kedvezményes hitel feltételeinek.
Én például négy évvel ezelőtt 6,5 százalékos kamattal vettem fel lakáskölcsönt, ehhez képest a mostani konstrukciók már sokkal kedvezőbbek, és ha tovább csökkennek a kamatok, az még több vevőt hozhat vissza a piacra.
Pécs legnagyobb vonzereje az egyetem
– Melyek a népszerű városrészek Pécsett, ahol intenzíven keresnek a vevőjelöltek?
– Pécsen a legkeresettebb városrészek közé tartozik Uránváros, Egyetemváros és a belváros. Ezeken a helyeken főként a felújított, reális áron kínált lakások iránt van komoly érdeklődés. De nagyon keresettek a jó állapotú, újszerű vagy teljesen felújított családi házak is, nagyjából 150 millió forintos árszintig. Használt lakásoknál nagyjából 800 ezer forintos négyzetméterárral lehet számolni, míg az új építésű ingatlanok jellemzően egymillió és 1,3 millió forint közötti négyzetméteráron mozognak.
– Hogyan alakulnak az árak? Elkezdődött már a korrekció, vagy még idő kell hozzá?
– Én igyekszem minden tulajdonosnak reálisan elmondani, hogy milyen árakon lehet ma eladni egy ingatlant. Persze sokan még mindig ragaszkodnak a korábbi árszintekhez, pedig elkerülhetetlen egy kisebb korrekció.
Különösen fontosnak tartom, hogy ismét legyen különbség az egyes városrészek között. Az nem volt egészséges helyzet, hogy Kertvárosban ugyanannyiba kerültek a lakások, mint Uránváros legjobb részein vagy az egyetem közvetlen közelében. Én bízom benne, hogy a piac valamennyire korrigálni fog, és ismét lesz különbség az egyes városrészek árai között.

– Az egyetemisták inkább vásárolnak vagy bérelnek lakást? A tanév közeledtével mennyire indult be a piac?
– Pécs legnagyobb vonzereje továbbra is az egyetem. Korábban az egyetemisták vagy családtagjaik aktívabban vásároltak, mint most. Ennek az is lehet az oka, hogy még csak most jelentek meg a felvételi ponthatárok, ezért sokan kivárnak. Viszont a bérleti piacon már jól látható az élénkülés, hiszen hamarosan kezdődik az egyetemi szezon.
Sikerek az üzletben és a magánéletben is
– Beszéljünk kicsit magáról az ingatlanközvetítésről! Ön hat éve dolgozik a szakmában, és tavaly nagyon sikeres évet zárt. De egyáltalán hogyan került erre a pályára?
– Hat évvel ezelőtt ismerkedtem meg a férjemmel. Én egri vagyok, ő pedig szigetvári, így már a kapcsolatunk elején el kellett dönteni, hogy hol fogunk élni. Végül Pécs mellett döntöttünk. A férjem egyik barátja akkor ingatlanközvetítőként dolgozott annál a cégnél, ahol végül elkezdtem a pályámat. Három évig dolgoztam ott, majd úgy alakult, hogy különváltak az útjaink.
Érdekesség, hogy nem egyedül, hanem több kollégával együtt jöttünk el, és ekkor indult útjára a mostani irodánk, ahol jelenleg nyolcan vagyunk. Valójában úgy fogalmaznék, hogy társulásként működünk. Hárman vagyunk azok, akik a kezdetektől itt vagyunk, a többiek később csatlakoztak hozzánk.
– Ezek szerint az önálló iroda megalapítása után nem kellett teljesen a nulláról újrakezdeni?
– Szerencsére nem, hiszen az elmúlt évek alatt már kialakult egy stabil ügyfélköröm. Rengeteg a visszatérő ügyfelem, sokan – akik egyszer már vásároltak vagy béreltek rajtam keresztül – újra megkeresnek, ha ismét ingatlanügyük akad. Ez óriási segítség, hiszen így ma már jelentős részben a meglévő ügyfélkörömre tudok támaszkodni, emellett nagyon sok ajánlásból dolgozom.
De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene új ügyfeleket is keresni, vagyis szoktam hideghívásokat kezdeményezni, amelyekből szintén születnek új megbízások.
– Hogyan lehet összeegyeztetni az ingatlanközvetítői munkát a családi élettel, hiszen nem árulunk el titkot azzal, ha megemlítjük, hogy tavaly született meg a gyermek a családban?
– Szerencsére a férjem is vállalkozó, és már a családalapítás előtt megbeszéltük, hogy a gyermeknevelésben is csapatként működünk. Vagyis összeegyeztetjük a család és a munka mindennapjait. Nagyon sokat segít a férjem, így én is tudok dolgozni, még ha természetesen nem is ugyanabban a tempóban, mint korábban. Nyilván egy kisgyermek mellett teljesen másképp kell megszervezni a napokat, de eddig sikerült megtalálnunk az egyensúlyt.
A jó marketing hosszú távon épít bizalmat
– Pécsen is viszonylag sok ingatlanközvetítő dolgozik. Mennyire nehéz kitűnni a mezőnyből?
– Meglehetősen sok ingatlanos van a városban, éppen ezért nagyon fontos, hogy ne csak jelen legyünk a piacon, hanem minőségi munkát végezzünk. Nemrég például egy ügyfelem mesélte, hogy több nagy iroda oldalát is megnézte, mielőtt bennünket választott volna. Tapasztalatai szerint nálunk igényes fotók, jól megfogalmazott hirdetések készülnek, vagyis professzionális munkát végzünk. Szerintem ez nagyon sokat számít.
Vannak olyan hirdetések, amelyek összesen három mondatot tartalmaznak, miközben tele vannak helyesírási hibákkal. Nálunk ez nem fordulhat elő, mi mindig professzionális, minőségi marketingre törekszünk.
– Ha már marketing, hogyan lehet ezt profin csinálni?
– Folyamatosan jelen vagyunk a közösségi médiában, készítünk videókat, lakásbemutatókat, edukációs tartalmakat, néha könnyedebb, humorosabb videókat is. A weboldalunkat és az online kommunikációnkat egy marketingügynökség kezeli, akik segítenek a tartalomgyártásban is.
Érdekes tapasztalat, hogy nem feltétlenül hív fel valaki az első videó után. Inkább több tartalmat is megnéz akár hónapokon vagy heteken keresztül, és amikor aktuálissá válik számára egy ingatlanügylet, akkor már tudja, kit szeretne felhívni. Ez a hosszú távú bizalomépítés alapja.
Természetes, hogy üzleti partnereinkre rákeresünk az interneten
– Az irodára vagy a munkatársakra jut több reflektorfény? Másként fogalmazva az irodai vagy a személyes márkaépítés a fontosabb?
– Mindkettő lényeges. Az irodánk nagyon jó helyen, egy forgalmas főút mellett található nagy kirakattal. Rengetegen mondják, hogy már látták az irodánkat, ismerős nekik a hely.
Emellett buszreklámokat is használunk, meglepően sok megkeresés érkezik úgy, hogy valaki egyszerűen meglátta a reklámunkat a buszon. Illetve az iroda közösségi felületein a kollégák is megjelennek, de emellett mindenki építi a saját személyes márkáját.
Készülnek külön videók rólunk, bemutatjuk az értékesítéseinket, sikereinket, és mindenki annyi saját tartalmat készít, amennyit szeretne. Én a TikTokon például elsősorban a saját profilomon publikálom a videóimat, mert úgy érzem, hogy az emberek jobban kapcsolódnak egy személyhez, mint egy irodához. A céges oldal inkább általános információkat, edukációs tartalmakat és irodai híreket közöl, míg a saját felületeimen sokkal személyesebb a kommunikáció.
– A videók abban is segítenek, hogy könnyebben kialakuljon a bizalom?
– Azt tapasztalom, hogy aki már látott videókban, az sokkal könnyebben felveszi velem a kapcsolatot. Amikor felhív, már tudja, hogyan beszélek, milyen vagyok, milyen eredményeim vannak. Gyakorlatilag a személyes találkozó előtt kialakul az ügyfélben egyfajta bizalom, ami óriási előny. Az online jelenlét egyébként ma már a bérbeadásnál is fontos, hiszen előfordul, hogy egy tulajdonos azt mondja: rendben van a jelentkező, de előtte szeretné látni a Facebook-profilját.
Ma már mindenki rákeres arra, akivel üzletet szeretne kötni. Ha valakit megbízunk egy fontos feladattal, teljesen természetes, hogy megnézzük a profilját az interneten.
Éppen ezért jó, ha nem csak néhány családi fotó található rólunk, hanem olyan tartalom is, amelyből látszik, mivel foglalkozunk, milyen tapasztalatokkal rendelkezünk, és általában hogyan dolgozunk. Ez a teljes összkép nagyon sokat segít a bizalom kialakításában.
A legtöbb érdeklődő az ingatlan.com-on kezdi a keresést
– A közösségi média mellett melyek az alapvető marketingeszközök, hirdetési felületek?
– Továbbra is az ingatlan.com az első számú platform, hiszen a legtöbb érdeklődő ott kezdi a keresést. Én mindig azt szoktam mondani, hogy ha ott nem vagy jelen, akkor gyakorlatilag nem is létezel a vevők számára.
Ezért mi is folyamatosan használjuk a felületet, illetve a Partner Programban is részt veszek, amely segíti az eladókat, hogy megismerhessék a hiteles ingatlanközvetítőket, akiket megbízhatnak az adott lakás vagy ház értékesítésével. Fontosak az értékelések is az interneten, amelyek alapvetően az irodának hoznak visszajelzéseket.
– Önök milyen díjazással dolgoznak?
– Általában 2 és 3 százalék közötti jutalékkal dolgozunk. Ma már a 4 százalékot egyre kevesebben tudják érvényesíteni, hiszen nagyon sok kisebb iroda jelent meg a piacon, és erős a verseny. Összességében a 3 százalékos jutalék tekinthető általánosnak.
