Élénkülőben a Veszprém vármegyei lakáspiac
- Ütemesen indult az év az országos lakáspiacon az eladó lakások iránti kereslet alakulását tekintve.
- Veszprém vármegyében éves szinten januárban 3 százalékkal, kétéves összevetésben pedig 13 százalékkal erősebb volt a kereslet. A múlt év egészében pedig 10 százalékkal nőtt.
- A vármegyében található használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 734 ezer forintot tett ki januárban. A legnagyobb kínálattal rendelkező települések közül Veszprémben 795 ezer, Balatonfüreden 1,1 millió, Balatonalmádiban pedig 1 millió forint volt a jellemző ár.
Bővüléssel nyitotta az évet az országos lakáspiac. Az eladó lakóingatlanok – lakások, valamint iker-, sor- és családi házak – iránti kereslet alakulását leképező érdeklődések száma éves szinten 8 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, kétéves összevetésben pedig 40 százalékos volt az emelkedés. Veszprém vármegyében a múlt év egészében 10 százalékkal fokozódott a kereslet a 2023-as szinthez képest. Idén januárban az egy évvel korábbihoz mérve 3 százalékkal nőtt, a két évvel ezelőttihez viszonyítva 13 százalékkal emelkedett – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely bemutatja a vármegye legjelentősebb kínálattal rendelkező településeire jellemző átlagos négyzetméterár mellett azt is, hogy mi várható az országos piacon a későbbiekben.

„Az év eleji aktivitás azért érdekes, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első néhány hétben kialakuló keresletből viszonylag pontosan lehet becsülni, hogy milyen időszak áll előttünk a lakáspiacon. A friss országos számokból pedig arra lehet következtetni, hogy most azok keresnek lakóingatlant a piacon, akik saját célra vásárolnának”
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Mennyiért kínálják a lakásokat?
Veszprém vármegyében januárban több mint 5000 használt lakás várt eladásra, ezeknek az átlagos négyzetméterára 734 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 670 ezer forintos összeggel. A vármegyén belül a balatoni települések az átlagnál magasabb árat képviselnek.
A legnagyobb kínálattal Veszprémben találkozhatnak a vevőjelöltek, a használt lakóingatlanok esetében az átlagos négyzetméterár idén 795 ezer forint volt, míg egy évvel korábban 738 ezer forintról volt szó. Az új lakások esetében a jelenlegi négyzetméterár 979 ezer forint, míg 2024 elején 858 ezer forintot tett ki. Balatonfüreden a használt lakások négyzetméterára 1,1 millió forintra emelkedett a tavalyi 1,05 millió forintról. Az új építésűek kínálati négyzetméterára pedig 2,1 millióra növekedtek az egy évvel korábbi 1,2 millióról.
Visszatérve a használt lakásokra: a balatoni települések közül Balatonalmádiban 1 millió forint az átlagos négyzetméterár, míg egy évvel korábban 970 ezer forintot tett ki. A vármegye többi nagyvárosa közül Pápán, Ajkán és Tapolcán 450-542 ezer forint a mostani ár, ezzel szemben egy évvel korábban 428-519 ezer forinthoz viszonyítva. Ugyanakkor Tihanyban 1,54 millió forintra csökkent a négyzetméterár a tizenkét hónappal ezelőtti 1,8 millió forintról.
Résen kell lenni az eladóknak, sok vevőjelölt léphet ki a piacra
Az ingatlan.com elemzése szerint az idén több tényező is élénkítheti az országos, ezen belül a vármegyei lakáspiacot. Egyrészt az átlagkeresetek, valamint a reálbérek emelkedése, ezzel összefüggésben a korábban elhalasztott költözések pótlása hozzájárulhat a forgalombővüléshez. Továbbá a magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők akár ezermilliárdos nagyságrendű keresletet gerjeszthetnek az ingatlanpiacon.
„A befektetők rohama végigsöpörhet Budapest és a nagyobb városok lakáspiacán és június végéig várhatóan le is cseng majd. Érdemes emiatt minél előbb piacra lépniük az eladást fontolgató lakóingatlan-tulajdonosoknak”
– fogalmazott Balogh László.
A lakáspiaci forgalmat pörgethetik a lakástámogatási rendszerben elérhető, államilag támogatott konstrukciók, valamint az új lehetőségek, köztük például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének lakáscélú felhasználása is.