Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

  • 4 perc olvasási idő
  • 2021. július 29.

Ahogy arra számítani lehetett, az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése miatt megugrott a lakásépítési kedv Magyarországon, de az árak is emelkedtek a kínálati piacon. Több mint 9 ezer hirdetés adatai alapján most azt vizsgáltuk, hogy az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára hogyan változott az év első hat hónapjában. Új elemzésünk a hivatalos KSH-adatok alapján azt is ismerteti, miként alakult a lakóingatlan-átadások száma és a lakásépítési kedv a szóban forgó időszakban. 

A nagy beruházású építkezés zajlik

Idén is több mint 20 ezer új lakás várható

Január és június vége között 15 274 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, ez 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A lakásépítési kedv felfutása az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa idei újbóli bevezetésével, valamint a járványhatás miatti múlt évi alacsony bázisadatokkal magyarázható. Ebben az időszakban a lakóingatlan-átadások száma is nőtt. Az első félévben 9795 lakóingatlant adtak át, ez pedig 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, 2019 és 2018 azonos időszakához képest pedig egyaránt 50 százalék feletti emelkedést jelent. Ez a növekedés pedig arra utal, hogy sok, a korábbi években megkezdett lakóingatlan-építés az év első felében fejeződött be, különösen a fővárosban volt látványos az emelkedés, Budapesten ugyanis 273 százalékkal nőtt az átadások száma, azaz több mint 4500 lakóingatlant vehettek használatba a tulajdonosok. A legfrissebb számok alapján pedig elmondható, hogy a lakásépítések növekvő pályára álltak, így az idén bőven több mint 20 ezer új lakás átadása várható.

Élénkült a lakásépítési kedv, de mi történt az árakkal?

Az átadások és az építési engedélyek száma is masszív növekedése mellett az eladásra kínált új lakóingatlanok – azaz lakások, sor-, iker- és családi házak  átlagos négyzetméterára is jelentősen emelkedett. Budapesten januárban 875 ezer forint volt, míg június végén 923 ezer forintot tett ki, ez pedig 5,5 százalékos áremelkedésnek felel meg hat hónap alatt. Júliusban a budai oldalon az I., a II. és a XII., a pestin az V., a VI. és a VII. kerületben bőven 1 millió forint felett volt a négyzetméterár a kínálati piacon. Emellett több városrész, például a VIII., a XI. és a XIII. kerület is már súrolja az 1 milliós árszintet.

Eladó új építésű ingatlanok átlagos kínálati négyzetméterára az ingatlan.com kínálatában

A fővároson kívüli piac is erőteljes áremelkedést mutat az ingatlan.com adatai szerint. A megyeszékhelyek összesített adatai szerint az átlagos négyzetméterár közel 13 százalékkal 605 ezer forintra nőtt, de a különböző városok között nagy a szórás. Debrecenben 12 százalékos volt a drágulás az első félévben, így júliusban már 700 ezer forintot meghaladta az átlagos négyzetméterár az új lakóingatlanok esetében. Győrben 11 százalékos emelkedés eredményeként 555 ezer forintra nőtt. Nyíregyházán 420 ezer forintos négyzetméteráron szerepeltek az új lakóingatlanok, ami viszont stagnálásnak felel meg a januári szinttel összevetve. A jelentős drágulás részben az építőanyagok árának emelkedésével magyarázható, amelyek a későbbiekben is jelentős áremelkedést okozhatnak az idén és jövőre átadandó lakások esetében.
Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!