Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Napelemes rendszerek: érdemes előre bevásárolni?

Tőkés Ernő
gépészmérnök
A Best Solar Kft. ügyvezető-tulajdonosa.
  • 4 perc olvasási idő
  • 2022.09.02.

A rezsi piaci árának piaci szintre emelése sokak számára anyagi bizonytalanságot és álmatlan éjszakákat hozott. Ebben a helyzetben vannak – akár a tartalékok felélése mellett –, akik előre szeretnének menekülni, és minél gyorsabban napelemes rendszerek vásárlását tervezik. Mivel a napelemtelepítő cégeknek a következő néhány hónapokban biztosan nincs kapacitásuk annyi új telepítést vállalni, mint amennyi érdeklődő van a piacon, sokan abban látnak megoldást, hogy előre megvásárolják a rendszerelemeket. Csakhogy ezzel akár nagyobb kárt is okozhatnak maguknak, mint amekkora hasznot.

Piaci körülmények

A pandémia és a nyomában járó ellátási töredezettség, valamint a minden iparágat együttesen érintő chiphiány a fotovoltaikusok piacán is jelentős kieséseket, logisztikai és ellátási problémákat okozott. A megújuló rendszerelemeket gyártó cégek többsége már 2021 végén jelezte, hogy termékeit csak megnövekedett szállítási idő mellett tudja biztosítani. Sőt, a legnagyobb gyártók között is akadt olyan, aki nem tudott pontos határidőt mondani arra, hogy az átlagosan 2-3 hónappal megnövekedő beszerzési idő mellett pontosan mennyivel nőhet majd a beszerzési idő ebben az évben. Ezt a helyzetet tovább rontotta az orosz-ukrán háború, az alumínium, illetve acélgyártás akadozása, hiszen mint a napelemes rendszerek alapanyagai jelentős befolyással vannak a telepített elemek gyártására. A nem várt „hógolyó hatás”, valamint az infláció növekedése pedig nemcsak a beszerzésre, de az árakra is komoly hatást gyakorolt. A fogyasztói energiaárak növekedésével közben pedig rekordszintű érdeklődés indult a háztartási méretű kiserőművek iránt. Ezért a legtöbben olyan egyedi megoldásokkal próbálják enyhíteni helyzetüket, ami nem biztos, hogy kifizetődő. Ilyen lehet például a rendszerelemek megvásárlása, ami akár hasznos is lehet, de csak akkor, ha átgondoltan és körültekintően járunk el a vásárlás során. A telepítés nélküli vásárlás ugyanis sokkal több és jóval nagyobb kockázatot rejt magában. Íme, 5 fontos tényező, amivel számolnunk kell a vásárlás során.

Előzetes tervezés nélkül ne vásároljunk!

Bár sokak számára csábító, hogy olyan napelemes csomagok is elérhetők, amelyek bizonyos fogyasztás kiváltásához készültek, és amelyek miatt elégnek tűnhet ránézni az eddigi villanyszámlánkra, ne ezt az utat válasszuk! A rendszer termelését sok, további tényező befolyásolja, a villanyszámlánk összege csak egy kiindulópont a tervezéshez. A tájolás, az árnyékhatás, a tető dőlésszöge, a benapozottság jelentősen befolyásolja a napelem rendszer megtermelt energiamennyiségét. Ezért a vásárlás előtt mindig kérjünk helyszíni felmérést! Ha a szakemberek az ingatlan egyedi sajátosságait figyelembe véve megfelelő, a saját fogyasztásunkhoz igazított méretű rendszert kalkuláltak, csak ezt figyelembe véve vásároljunk.

Ne vegyünk olcsó és ismeretlen rendszerelemeket!

A telepítést végző szakemberek – persze ha megbízhatók, és kellő referenciával rendelkeznek, – silány minőségű termékekkel nem foglalkoznak, hiszen a garanciaidő alatt több meghibásodást és leállást kellene orvosolniuk. Ha viszont a napelemes szettet telepítés nélkül vásároljuk, előfordulhat, hogy olyan elemeket sóznak ránk, amiért az eladó nem vállal garanciát. Ezért kerüljük el az ismeretlen termékeket, és mindig gyanakodjunk, ha valaminek a szokásosnál jelentősebb mértékben kedvező az ára.

Szerezzük be a termékeket megbízható helyről

A telepítő cégek között is találunk olyat, aki bizonyos márkák forgalmazásával foglalkozik. Érdemes ilyen cégeket felkeresnünk a vásárláshoz, hiszen webshopjaikban szakértők által összeállított rendszereket találhatunk, így egyszerűbbé válhat a vásárlás. Ha szeretnénk kiküszöbölni az árfolyamkockázatból adódó árnövekedést, illetve inkább egy napelemes rendszerrel várnánk a telepítésre, megtehetjük, de fontos, hogy csak olyan helyen költsünk el milliókat, amely megbízhatóságának, múltjának és fizetőképességének kellően utánajártunk. Csak így biztosíthatjuk, hogy a rendszerelemek garanciaidejét valahol valóban beválthatjuk.

Ha lehet, olyan forrásból vásároljunk, ahol később a telepítést is elvégezhetik

Tudjuk, hogy napelemes rendszerek sok helyen vásárolhatók, elektronikai webshopokban, sőt, akár az apróhirdetések között is találunk invertereket, paneleket. A legfontosabb tanács: semmiképpen se vásároljunk onnan! Olyan weboldalakról szerezzük be a rendszert, ahol később maga az eladó telepíti majd a rendszerünket. Ezek a cégek jellemzően napelemes telepítéseket végző szakemberek, akik csak túlterheltségük miatt nem vállalják a következő hónapban a rendszer felszerelését. Fogadjuk el, csak úgy lesz biztonságos és megtérülő a rendszerünk, ha az is szereli fel, aki azt eladta nekünk.

A rendszerelemek garanciaidejét mindig tartsuk szem előtt

Akármilyen rendszert veszünk, a minőség mellett a hozzá kapott garanciaidő a legfontosabb tényező. Soha ne vásároljunk olyan terméket, amelynél nincs feltüntetve a garanciaidő, sőt, azt sem tudhatjuk, meghibásodás esetén hol-kinél vehetjük igénybe a garancia nyújtotta lehetőségeket. Vásárláskor ne csak a termék márkájáról, de a garanciáról is mindig érdeklődjünk!

A cikk szerzője Best Solar Kft., a napelemes szektor meghatározó szereplője, amely nemcsak a lakossági, de a vállalati piacon is rendkívüli tapasztalatra és szakértelemre tett szert.

Eladó napelemes ingatlanok

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!