Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Mi lesz veled napelemes pályázat?

gépészmérnök
A Best Solar Kft. ügyvezető-tulajdonosa.
  • 5 perc olvasási idő
  • 2022. október 30.

Az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapjából, vagyis az RRF-program részeként meghirdetett vissza nem térítendő napelemes pályázati program nyertesei végre megkaphatták támogató okirataikat. Örömükbe azonban némi üröm vegyül, hiszen időközben az elnyert összeg már nem elég a rendszer kivitelezésére. Mit tehetnek ilyenkor a napelemes pályázat nyertesei?

napelemes pályázat

A 100 százalékos, önerő nélküli, vissza nem térítendő napelemes támogatás nyertesei már az év eleje óta várnak arra, hogy kiderüljön, kaphatnak-e pályázati forrást ahhoz, hogy ingatlanukat elektrifikálják. Sőt, a komplex támogatásra pályázók ne csak napelemmel vagy hőszivattyúval láthassák el otthonukat, de szigetelt nyílászárókkal korszerűsítsék saját ingatlanjukat. Az induló, 43 ezer pályázóból mintegy 21 800-an kaptak már pozitív elbírálásról szóló támogatói okiratot. Azonban a dokumentummal együtt egy rossz hír is várta őket: az elnyert összeg ugyanis már nem elég a rendszer megvalósításához.

Elszabaduló árak, infláció, problémás ellátás: ki fizeti ezt meg?

Az elmúlt időszakban ugyanis nemcsak az élelmiszerárak, de más termékek esetében is lehetetlen tartani az árakat, akár egyetlen hónapig is. Elég csak az EUR/HUF árfolyamára gondolni, vagy az infláció okozta áremelkedésekre, és a pandémiás helyzetből adódó szállítási költségek emelkedésére. Ezek mind átlagosan 30 százalékos áremelést hoztak a napelemes piacon is.

Vagyis az a rendszer, amely decemberben még körülbelül 2 millió forintba került, az mára 2,6 millió forint környékén vásárolható csak meg. Ez az eltérés még jelentősebb lehet egy komplex pályázat esetén, ahol a nyílászárók áremelkedésével is számolni kell. Valamint a nagyobb összegű támogatás esetén még nagyobb, akár milliós önerőt is elő kell teremteni ahhoz, hogy a támogatott rendszerrel vagy a komplex beruházás lehetőségével élhessünk.

Mit tehetünk ebben a helyzetben?

A helyzet mindkét fél, a telepítést végző cég és a fogyasztó számára is kellemetlen. Hiszen senki sem készült önerővel a pályázat során, azonban a több nyertes pályázó rendszerét telepítő vállalkozás sem tudja minden fogyasztó háztartási méretű kiserőművének harmadát a saját bevételeiből kifizetni. Ezért a helyzet nemcsak kellemetlenségeket, de nem várt fordulatokat is okozhat. Mit tehetünk ebben a helyzetben? 

  • Még önerővel is megéri!

Bár tény, hogy sokak számára az extra kiadás nagy bosszúságot okoz, a napelemes rendszerre fordítandó 500-700 ezer forintos többletköltség még mindig jobban megéri, mint egy többmilliós rendszer kiépítése támogatás nélkül, csak tisztán önerőből. Ráadásul az idő most pénz: ha most nem él lehetőséggel az, aki elnyerte a támogatást, az később még nagyobb árakkal kell, hogy szembesüljön. Az energiaköltségek pedig további nyomást jelentenek, hiszen hetente nőnek az energiaköltségek – nemcsak a világpiacon, de a fogyasztói piacon is. Vagyis a kivitelezés még így is megéri annak, aki támogatói okiratot kapott. 

  • Kereshetünk új kivitelezőt, de több szempontból is rossz döntés

Különböző napelemes fogyasztói fórumokon igyekeznek a pályázók megoldásokhoz, válaszokhoz jutni. Sőt, néhányuknak szakemberek ajánlották, próbálkozzanak másik telepítő céget felkutatni, aki kisebb árkülönbözet mellett hajlandó vállalni a telepítést, ezt ugyanis a napelemes pályázat nem tiltja. Csakhogy a pályázati anyagban elfogadott teljesítési határidők lejárnak, így minden bizonnyal új szerződésekre lesz szükség az előlegek beérkezéséhez és a munka megkezdéséhez.

Az új szerződésben pedig már senki sem vállalja majd a tavalyi árakat. Így nemcsak a lehetősége, de létjogosultsága is lesz a szerződésben rögzített áremelésnek és az önerőnek. Ezért célszerű inkább az önerő kamatmentes hitelezésében megállapodni a kivitelezővel, hiszen így rögzíthetjük a rendszer árait, és bízhatunk abban, hogy energiafogyasztásunkat belátható időn belül megújuló energiából állíthatjuk elő. 

  • Elállhatunk a beruházástól

Természetesen előfordulhat olyan élethelyzet, amikor az önerőt nem tudjuk előteremteni, sőt, bevételeink mértéke miatt esetleges hitelhez sem juthatunk. Ebben az esetben elállhatunk a nyertes pályázat adta támogatástól, a napelemes rendszer kivitelezésétől. Azonban ezzel attól az utolsó lehetőségtől esünk el, hogy megfizethető áron juthassunk napelemes rendszerhez, amely a következő 25-30 évben megbízhatóan, emelkedő energiaárak nélkül fedezi saját energiaigényeinket.

A cikk szerzője Best Solar Kft., a napelemes szektor meghatározó szereplője, amely nemcsak a lakossági, de a vállalati piacon is rendkívüli tapasztalatra és szakértelemre tett szert.

Eladó napelemes ingatlanok

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!