Ahány ház, annyi tető – ezért fontos a jó tető 

A családi ház vásárlását megelőző műszaki állapotfelmérés fontos része a tető vizsgálata. A téma olyan nagy területet ölel fel, hogy két cikkben járjuk körbe a részleteket. Az első részben a rendszerváltásig épült, a második részben pedig a rendszerváltás után épült, valamint a speciális tetők kerülnek középpontba. Ismerkedjünk meg a tetők típusaival, a felhasznált anyagokkal, az egyes részek vizsgálatával, és a felmerülő problémákra adható megoldásokkal.

Magastető

Az 1990-es évek előtt alapvetően magastetőket építettek a családi házakra, a lapostető csak kevesek ízlésének felelt meg. Magastetőnek lehet nevezni minden olyan tetőt, amelynél a tető síkja kisebb-nagyobb mértékben döntve van. Egy tetőn általában több tetősík is van, amit részben a településre jellemző építési szokások, részben az építtető igényei határoztak meg. A rendszerváltásig alapvetően háromféle tetőt építettek: a legelterjedtebb talán a sátortető, aminek négy síkja van, a legmagasabb pontján rövid gerinccel, vagy gerinc nélkül; a nyeregtető, aminek kettő síkja van, a legmagasabb részén hosszú gerinccel; valamint a félnyeregtető, aminek csak egy síkja van, általában egy szomszédos tűzfalnak támasztva.

Tetőszerkezet

Szerkezetileg mindegyik tető három részre bontható: tetőszerkezet, fedést tartó elemek (lécek, deszkázat), és a fedés.

A lakóházaknál, beleértve a régi paraszti épületek is, szinte kivétel nélkül fából készült tetőszerkezettel lehet találkozni, más anyagot (acél, beton) csak elvétve használtak. A tetőszerkezetek határozzák meg a tetők alakját, és sok típusban és formában vannak jelen. A tetőszerkezetek felépítésében és minőségében jól meghatározható időszakok vannak: II. világháború előtti; 50-es, 90-es évek közötti, és a 90-es évek utáni korszakok. Az első korszakra jellemző, hogy minél jobb minőségű az épület, annál jobb, összetettebb, erősebb tetőszerkezetet alakítottak ki. Ebben a korszakban gyakran készültek olyan tetők, amelyekbe mai szemmel nézve a szükségesnél jóval több anyagot építettek be, és az építés minősége is magas szintű volt. Ez az építési mód meghálálta magát, az ebből a korból való tetőszerkezetek, hacsak nem történt velük valamilyen súlyos esemény, ma is jó állapotban vannak, ritkán szorulnak cserére. 

Romló minőség

A háború utáni korban, a 80-as évekig, teljesen megváltozott a kép. A tetőszerkezetek egyre egyszerűbbek lettek, és egyre gyengébb, rosszabb minőségű faanyagot használtak fel. Ez különösen jól látszódik az 1950-70 között, kalákában épített falusi házaknál, ahol szinte az erdőből behozott ágak kerültek a házra. Ahogy az életszínvonal növekedett, a tetők ismét egyre jobb anyagokból, egyre jobb minőségben kezdtek épülni. A 90-es évek elejére már lényegében megszűnt a szélezetlen erdei anyagok, gömbfák felhasználása, és a tetőket statikus számítások alapján, a szükséges mennyiségű anyag felhasználásával kezdték építeni.

Állapot

Ezek mellett a tetőszerkezeteknél az állapotuk a legfontosabb kérdés. Vizsgálni kell a faanyagok állapotát, a szerkezet állékonyságát, a csomópontokat, az elemek kötéseit. A faanyagok sérülései lehetnek repedések, korhadás, rovarkár. A sérülések vizsgálatához szükség van némi tapasztalatra, egy első látásra riasztónak tűnő problémának nincs feltétlenül hatása a szerkezet állékonyságára. Az egyes szerkezeti csomópontok, kötések, toldások kialakítása is sokat változott az idők során. A világháború előtt ácskötéseket használtak, amiket az ácsok szakszerűen alakítottak ki, jó minőségben. A szocializmus alatt elterjedtek a különféle ácskapcsos, szögeléses megoldások, amelyek gyakran messze vannak a szakszerű kivitelezéstől. A meglévő tetőszerkezeteken a faanyagok sérülésének mértéke, a kötések kialakítása és minősége határozza meg a további teendőket: javítás, egyes elemek cseréje, vagy teljes tetőszerkezet csere.

A tetőhéjazat (cserép, pala, zsindely, stb.) felfogásához léceket, vagy deszkákat használtak és használnak ma is. A léceket, deszkákat régóta ugyanolyan módon építik be, csak a faanyagok mérete és minősége változott. Egy jó tetőnél a lécek, deszkák élettartama a legrövidebb, régi tetőknél gyakran előfordult, hogy leszedték a cserepeket, kicserélték a léceket, majd visszarakták a cserepeket. A lécek, deszkák vizsgálatánál ezért az aktuális állapot számít, a meghajlott, repedt, korhadt faelemeket célszerű cserélni, nem jó megvárni egy léc, deszka eltörését.

Fedés

A tetők fedéséhez a 80-as évek előtt leggyakrabban cserepet, vagy palát használtak. Előfordult fém- és nádfedés is, valamint sajnos esztétikailag, és műszakilag  alkalmatlan hullámpala, bitumenes és műanyag hullámlemez fedések is. A 80-as évek közepe táján kezdett megjelenni a betoncserép, de nagyobb mennyiségben a rendszerváltás környékétől terjedt el. 

Tetőcserepet régóta használnak, folyamatosan jelen volt a lakóházak építésénél. A cserép tartós, esztétikus, könnyen pótolható. A cserepek élettartama hosszú, elméletileg 50-80 év is lehet. Cserepet sok helyen gyártottak, sokféle minőségben és kialakításban. Az 1950-90 között gyártott cserepek minősége nagyon változó volt, a tapasztalatok alapján a gyárak nem tudtak egyenletes minőségben gyártani, az egyes tételek között is nagy szórás volt. A cserepek mechanikai behatástól, vagy lassan az élettartamuk alatti anyaggyengüléstől mehetnek tönkre. Mechanikai hatás bármikor érheti a tetőt jég, faág, kéményomlás, stb. formájában. Ilyenkor csak néhány cserép sérül, amelyeket könnyen ki lehet cserélni.

Hosszú távon a környezeti hatásoktól meggyengülnek a cserepek, a felületük elkezd mállani, kisebb-nagyobb részek lejönnek róluk. Ilyenkor már az ellenálló képességük is jelentősen csökken, kis behatástól is repednek, törnek, ezért ekkor célszerű az egész héjalást lecserélni. A cserénél új lécekre is szükség van, mivel a különféle cserepeknek más-más a léckiosztása, és a lécek amúgy is rövidebb élettartamúak. A tetőszerkezetet viszont érdemes külön vizsgálni, hiszen könnyen lehet, hogy nem szorul cserére.

Pala

Bár már a II. világháború előtt is használták, a szocializmus idejében terjedt el igazán a pala használata. A palatetőknél a tetőszerkezetet gyakran úgy méretezték, hogy a palákat még jól meg tudja tartani, de a nehezebb cserepeket nem bírja. Sajnos csak a 90-es években derült ki, hogy a palák egyik alkotórésze, az azbeszt, rákkeltő anyag. Ekkorra azonban a pala már sok tízezer ház tetejére felkerült, ami mind a mai napig problémát okoz. A pala élettartam is viszonylag hosszú, kb. 40-50 év. Ez alatt az idő alatt az egészségre nincs jelentős hatással, a probléma akkor kezdődik, amikor a pala repedni, töredezni kezd, és emiatt felszabadul belőle az azbesztes por.

Nagyobb mennyiségben a 90-es évek elejéig építettek be palát, így ezek a tetők is 30 évesek, közelítenek az élettartamuk végéhez. A meglévő palaállomány nagy része már ezt a kort el is érte, a töredezésük beindult, vagy hamarosan be fog indulni. A felelős tulajdonosoknak, akár állami segítséggel, mielőbb le kell bontatni, el kell szállíttatni ezt az egészségre veszélyes hulladékot. A bontás, elszállítás sajnos drága és nehézkes, csak veszélyes hulladék kezelésére feljogosított kivitelezővel lehet elvégeztetni. Többször lehet olyan megoldásokkal találkozni, ahol a már rossz palatetőre kívülről valamilyen bitumenes, vagy fémfedést raknak fel, gondolva, hogy a probléma megszűnik, ha nem látjuk. Sajnos ez nem igaz; nem egyszer tapasztaljuk, hogy a padláson halomban áll a törött pala, és száll ki belőle a por. Ezekkel a megoldásokkal így csak tovább romlik a helyzet, hiszen ekkor már a padlást is azbesztmentesíteni kell, és a palára rakott tetőanyag is veszélyes hulladékká válik.

A palák eltávolítása után lehet eldönteni, hogy milyen új fedés kerüljön a tetőre. Ha az eredeti szerkezet jó állapotban van, de csak könnyű fedést bír el, akkor szerkezeti erősítés nélkül cserepet, betoncserepet nem lehet felrakni. Ha a meglévő szerkezet elég erős, vagy új tetőszerkezet épül, akkor bármilyen új fedést ki lehet alakítani. 

A cikk szerzője Hermann Zoltán villamosmérnök, az ingatlanállapot-felmérés területén komoly tapasztalattal bíró lakásfelmérés.hu tulajdonosa.