Több mint ötszörös szakadék a Hajdú-Bihar vármegyei lakáspiacon
- A debreceni Verseny utcában eladott lakóingatlanok 1,2 millió forintos négyzetméterára volt a legmagasabb az a tavaly a Hajdú-Bihar vármegyei piacon.
- A legdrágább közterületek között megtalálható még többek között szintén debreceni Bem tér és a Hangyás köz közel 1,1 millió összeggel. Ugyanakkor a legalacsonyabb 233 ezer forintos négyzetméterárral a hajdúdorogi Böszörményi út rendelkezett. Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint ötszörös volt a két véglet közötti eltérés.
- Az idén eladásra kínált lakóingatlanok alapján a vármegyeszékhely Zúzmara utcája vitte a prímet 1,7 milliós értékkel. a került fel 1,45-1,57 millió forintos négyzetméterárral.
A Hajdú-Bihar vármegyei lakáspiacot 586 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemezte a múlt évben eladott lakóingatlanok alapján. A legolcsóbb és legdrágább ingatlanokkal rendelkező közterületek között viszont tetemes a különbség – derül ki az ingatlan.com összeállításából, amely a hivatalos statisztikák és saját adatok alapján bemutatja, hogy a múlt évben és az idén melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább közterületek a vármegyében.

Debrecen mindent vitt
A teljes vármegyét nézve a debreceni Verseny utca lakóingatlanai voltak a legdrágábbak: 1,22 millió forintos négyzetméteráron keltek el. Utána a szintén debreceni Bem tér és Hangyás köz következett közel 1,1 millió, valamint 1,06 millió forinttal. A top 10-ben csak debreceni közterületek kaptak még helyet: többek között a Nagyerdei körút a maga 1 milliós négyzetméterárával vagy éppen Hársfavirág utca és a Garai utca, előbbi 983 ezer, utóbbi 954 ezer forinttal került be a statisztikába.
A legolcsóbban a vármegyén belül a hajdúdorogi Böszörményi út lakóingatlanaitól váltak meg a tulajdonosok a múlt év során, itt 233 ezer forintos négyzetméterárat mutat a hivatalos statisztika. A legalacsonyabb árú közterületek között kapott még helyet a püspökladányi Bocskai utca 257 ezer, valamint a berettyóújfalui Péterszegi utca 269 ezer forinttal.
A számokból tehát látszik, hogy a két véglet között több mint ötszörös a szorzó, vagyis ekkora különbség volt a vármegyei lakáspiacon belül a négyzetméterárakat tekintve.
Mi látható az idei kínálatból?
Az ingatlan.com elemzése ismerteti azt is, hogy a vármegyei kínálatban idén megjelent hirdetések alapján melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb közterületek. A dobogó első fokán a debreceni Zúzmara utca található a maga 1,7 millió forintos négyzetméterárával. A második és harmadik helyen pedig a debreceni Leány utca és Kárpáti Károly utca szerepel, mindkét esetben 1,4 millió forint feletti négyzetméterárról volt szó.
A vármegyén belül az idén eladásra szánt lakóingatlanok alapján a kabai Ér utca, a püspökladányi Maros utca és a tiszacsegei Ültetés I. utca számított a legolcsóbbnak, mivel az ottani négyzetméterár 55-60 ezer forintot tett ki.
Hogyan néz ki az országos toplista?
Az országon belül egyébként balatonfüredi Aranyhíd sétány volt tavaly az ország legdrágább utcája 2,64 millió forintos átlagos négyzetméterárral. Így a főváros elvesztette a korábbi, évtizedeken át tartó elsőségét. Második lett a múlt évben a Kossuth tér 2,54 millió értékkel, a harmadik pedig a budai Ruthén út 2,37 millióval. 2024-ben eladó lakóingatlanok alapján viszont már a legdrágább közterület a II. kerületi Türbe tér volt 3,8 millió forintos összeggel. A fővároson kívül pedig masszív balatoni fölény látható, balatonfüredi, tihanyi, balatonfenyvesi, valamint balatonkenesei utcákkal és 2,2-2,8 millió forintos négyzetméterárakkal. A lakóingatlan-árak szempontjából az ország legolcsóbb közterületei közé tartozott tavaly a kiskunlacházai Templom utca, ahol 23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Szintén a legalacsonyabb árat képviselő utcák közé sorolható borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utca, a vármegyén belül már említett mezőhegyesi Battonyai út. Továbbá a mélykúti Dózsa György utca, valamint a mohácsi Bajcsy-Zsilinszky utca is, amelyekben 25-27 ezer forint lett a tavalyi négyzetméterár.