Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Milyen volt és milyen lesz a megyei lakáspiac éve? – Legek, árak Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

  • 2022.01.19.

Összességében kedvező évet zárt tavaly a magyarországi lakáspiac, amely fokozódó keresletet és nagyobb forgalmat hozott, részben az állami támogatásoknak köszönhetően – áll az ingatlan.com részletes elemzésében, amely a múlt évet meghatározó, valamint az idén várható trendek bemutatása mellett ismerteti azt is, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében hogyan alakult a használt lakóingatlanok ára, valamint melyek a legdrágább és legolcsóbb eladásra kínált ingatlanok az idén januári kínálat alapján. 

Eltérő pályán mozgott 2021-ben a használt és új lakások országos piaca. A használt lakóingatlanokra 4,7 millió érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on, ez 5,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amikor a járványhatás visszafogta a keresletet. Az új lakások iránti érdeklődések száma pedig 64 százalékkal nőtt.

“A jelentős bővülés a kedvezményes lakásépítési áfa 2021 elején történt újbóli bevezetésének, valamint az ősszel elindult zöld otthon programnak köszönhető”

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a tulajdonosok és ingatlanközvetítők tavaly több mint 6,6 ezer hirdetést adtak fel a megyében, ami 3,2 százalékkal több mint 2020-ban.

Hogyan teljesített a megye lakáspiaca? Legek, árak, települések

Jász-Nagykun-Szolnok megyében például a kereslet 2,8 százalékkal nőtt a 2020-as szinthez képest, összesen több mint 83 ezer érdeklődés volt az eladásra kínált használt lakóingatlanok iránt. Az átlagos négyzetméterár idén január elején 223 ezer forintot tett ki, ez 2,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A megye legnagyobb lakóingatlan-kínálattal rendelkező települései jóval a megyei átlagot meghaladó drágulást mutattak. A megyeszékhelyen, Szolnokon 8,8 százalékkal 359 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

  • Jászberényben 6 százalékkal 335 ezer forintra,
  • Törökszentmiklóson 10,5 százalékkal 158 ezer forintra,
  • Karcagon 24,7 százalékkal 227 ezer forintra,
  • Tiszafüreden pedig 33,3 százalékkal 300 ezer forintra emelkedett a használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára.

Az összeállítás bemutatja azt is, hogy az idén januárban még eladásra váró, vagyis az aktuális kínálatban melyek a megye legolcsóbb és legdrágább lakóingatlanai.

  • 350 millió forintos árral Cserkeszőlő áll a rangsor élén, egy felújított 440 négyzetméteres kúriával.
  • A második helyet Jászberény szerezte meg 199 millió forinttal, ahol egy zagyva-parti 400 négyzetméteres újszerű kúriát hirdetnek
  • A harmadik pedig Tiszaszőlős 149,9 millió forinttal, itt 345 négyzetméter az újszerű családi ház, amit kínálnak.

A legolcsóbb ingatlanok közé tartozik

  • egymillió forintos árral Tiszaszentimre településen található, tatarozásra szoruló 70 négyzetméteres vályogház.
  • Emellett Cibakházán 1,49 millió forintért kínáltak egy felújítandó 38 négyzetméteres házat.

Mire lehet számítani 2022-ben? 

Balogh László az országos piacon az idei évben várható trendekről azt mondta, az új lakások iránti érdeklődés továbbra is erős maradhat. Sőt, a jelenlegi kilátások alapján – akár 25-30 ezer új lakás átadása várható országszerte, így nem túlzás azt mondani, hogy az új lakások éve lesz 2022. Ennyi új lakás átadása ugyanis már a 2020-ban 28 ezer lakással elért tízéves rekordszintet jelentené.

A szakember szerint fontos tényező, hogy az infláció felgyorsulása miatti jegybanki kamatemelések drágulást hoztak a lakáshitelek piacán, a fokozatosan növekvő kamatok miatt sok vevőjelölt minél előbb szeretné lebonyolítani a vásárlást, ez extra lendületet adhat az év elején a piacnak, igaz, az előrehozott vásárlások miatt az év második felében lassabb lehet a növekedés.

“Lényeges ugyanakkor, hogy a kamatemelések nem érintik az államilag támogatott – lakáscélú – hiteleket, így ezek a konstrukciók az eddiginél komolyabb szerepet kaphatnak a piacon”

– tette hozzá Balogh László.

A mostani szabályozás szerint a 2022 végéig építési engedéllyel rendelkező vagy egyszerű bejelentéssel épülő új ingatlanokat 2026 végéig lehet a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával megvenni. Mivel a lakóingatlan-építésre alkalmas telkek kínálata egyre szűkebb, ezért a nagyvárosokban telekárrobbanás várható. Ez valószínűsíthető forgatókönyv például Szolnok vonzáskörzetében, így Zagyvarékason, Újszászon és Rákóczifalván.

Összességében a használt lakásoknál árnövekedés lesz, de a korábbinál enyhébb ütemben. Várhatóan 5-10 százalékos drágulásra lehet számítani. Balogh László szerint ennek oka, hogy az elmúlt 7 évben – rövidebb megingásoktól eltekintve – fokozatosan drágultak a lakások, így az áremelkedés is szükségszerűen egyre lassabb lesz országos szinten.

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!