Majdnem 34-szeres eltérések Békés vármegyei lakáspiacon
- Méretes különbségek vannak a Békés vármegyei lakáspiacon. A múlt évben eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára alapján a gyulai Tiborc utca volt a legdrágább közterület, 875 ezer forintos átlagárral. A legolcsóbb pedig mezőhegyesi Battonyai út volt.
- Az idén eladásra szánt lakóingatlanokat nézve pedig a gyulai utcáké a főszerep 964 és 1,16 millió forintos négyzetméterárral.
A Békés vármegyei lakáspiacon a múlt évben 264 ezer forint volt az eladásra került lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. Ezen belül gyulai és békéscsabai közterületek voltak a legdrágábbak a hivatalos négyzetméterár-adatok szerint – derül ki az ingatlan.com összeállításából, amely a hivatalos statisztikák és saját adatok alapján bemutatja, hogy a múlt évben és az idén melyek voltak a legolcsóbb és legdrágább közterületek a vármegyében.

Az élen a gyulai Tiborc utca áll 875 ezer forintos átlaggal a tavalyi eredmények alapján. Utána jön a szintén gyulai Városház utca jóval alacsonyabb, 598 ezer forintos összeggel, a harmadik pedig a békéscsabai Mednyánszky utca 520 ezer forinttal. A legdrágább vármegyei közterületek kötött van még a békéscsabai Kinizsi utca, a Derkovits sor, a Nagy Antal utca, a Gyóni Géza utca, valamint a Wlassics sétány 472-500 ezer forinttal, a tizedik pedig a gyulai Bajza utca 459 ezer forintos átlaggal.
A legalacsonyabb négyzetméterárú közterületek közé sorolható a mezőhegyesi 57-es és Ómezőhegyes major, előbbi 44 ezer, utóbbi 32 ezer forinttal zárt a múlt évet. A legolcsóbb pedig ugyancsak ezen a településen található: a Battonyai út 26 ezer forinttal szerepel a 2023-as statisztikában
Az adatokból kiderül az is, hogy a két véglet között majdnem 34-szeres volt az eltérés, vagyis ekkora különbség volt a vármegyei lakáspiacon belül a négyzetméterárakat tekintve.
Mi történt az idén?
Az ingatlan.com összegyűjtötte azt is, hogy a vármegyei kínálatban idén megjelent hirdetések alapján melyek voltak a legdrágább és legolcsóbb közterületek. A három legmagasabb összeg Gyulához köthető: a Sittye utcában, a Damjanich utcában és a Tiborc utcában eladásra szánt lakóingatlanok 964 ezer és 1,16 milliós négyzetméteráron kerültek a piacra ebben az évben. Szintén a legértékesebb ingatlanokkal rendelkező közterületek között volt idén a békéscsabai Erkel utca és Bem utca mellett az ugyancsak gyulai Vár utca is, ezek a lokációk 699-810 ezer forintos négyzetméterárat képviseltek.
A legolcsóbban meghirdetett ingatlanoknál 40 ezer forint alatt volt ez az összeg. A dombegyházi Rákóczi utcában, a végegyházai Kossuth Lajos úton és a kunágotai Kossuth utcát 16-33 ezer forint jellemezte.
Országos toplista
Az országon belül tavaly balatonfüredi Aranyhíd sétány volt tavaly az ország legdrágább utcája 2,64 millió forintos átlagos négyzetméterárral. Így a főváros elvesztette a korábbi, évtizedeken át tartó elsőségét. Második lett a múlt évben a Kossuth tér 2,54 millió értékkel, a harmadik pedig a budai Ruthén út 2,37 millióval. 2024-ben eladó lakóingatlanok alapján viszont már a legdrágább közterület a II. kerületi Türbe tér volt 3,8 millió forintos összeggel. A fővároson kívül pedig masszív balatoni fölény látható, balatonfüredi, tihanyi, balatonfenyvesi, valamint balatonkenesei utcákkal és 2,2-2,8 millió forintos négyzetméterárakkal. A lakóingatlan-árak szempontjából az ország legolcsóbb közterületei közé tartozott tavaly a kiskunlacházai Templom utca, ahol 23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Szintén a legalacsonyabb árat képviselő utcák közé sorolható borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utca, a vármegyén belül már említett mezőhegyesi Battonyai út. Továbbá a mélykúti Dózsa György utca, valamint a mohácsi Bajcsy-Zsilinszky utca is, amelyekben 25-27 ezer forint lett a tavalyi négyzetméterár.