Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Így alakultak a költözések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ennyibe kerülnek most a lakóingatlanok

  • 2022.11.22.

Számottevő változások történtek a múlt évben az országon belül a lakáspiac motorját jelentő költözéseket tekintve az ingatlan.com legújabb, hivatalos adatokon alapuló elemzése szerint, amely ismerteti továbbá az úgynevezett vándorlási adatokat is. Többek között azt, hogy tavaly hányan költöztek be a megyébe és hányan távoztak onnan. Az elemzésből kiderül az is, hogy a megye legnagyobb ingatlankínálattal rendelkező városaiban hogyan alakultak novemberben az eladásra váró lakások az átlagos négyzetméterárai.

 Mi történt az országban?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az országos adatokat értékelve közölte:

“Az állandó vándorlások mérlege alapján a múlt évben a megyék közül Pest megye volt a legnépszerűbb, összesen több mint 62 ezren költöztek oda bármelyik másik megyéből vagy Budapestről. Igaz, ezzel párhuzamosan 46 ezer Pest megyei lakos költözött valamelyik másik megyébe vagy a fővárosba. Sokan választották új lakhelyüknek Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye valamelyik települését, azaz a beköltözéseket tekintve Pest megye után ezek voltak a legnépszerűbb célpontok.”

Hozzátette:

“A különböző megyékből indult költözések alapján kiderült az is, melyek voltak 2021 leghűségesebb megyéi. Az állandó lakhelyet váltók közül a legnagyobb – 85 százalékos – arányban Győr-Moson-Sopronban találtak új otthonra a megyén belül az érintettek. A nyugati határmegyét Baranya és Vas megye követi 80 százalék feletti eredménnyel, Csongrád-Csanád megyében pedig a költözők 59 százaléka településen belül váltott lakhelyet. Hasonlóan magas a településen belül költözők aránya Hajdú-Bihar és Békés megyében is, ahol az elköltözők 57 százaléka maradt az adott településen belül.

Az országos áttekintés után az elemzés ismerteti Borsod-Abaúj-Zemplén adatait. A megyébe 18 981-en érkeztek másik megyéből vagy éppen a fővárosból: a legtöbben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, valamint Budapestről érkeztek, mégpedig összesen 2179-en. Ezzel párhuzamosan 22 654-en költöztek “ki” a megyéből, körükben Budapest, Pest és Heves megye volt a legkeresettebb, utóbbiakat összesen 4511-en választották. Borsod-Abaúj-Zemplén megyén belül pedig 33 650-en váltottak lakhelyet, 14 493-an másik településre, több mint 19 ezren pedig az adott településen belül költöztek el.

Árkörkép a megyéből

Az ingatlan.com elemzése a megyére november közepén jellemző árakat is bemutatja az eladásra váró 4151 lakóingatlan adata alapján. A megyeszékhelyen a használt lakóingatlanok (lakások, sor-, iker vagy családi házak) átlagos négyzetméterára 409 ezer forintot tett ki. Egy-egy eladó lakóingatlan átlagára pedig 25 millió forint volt.

A legnagyobb lakóingatlan-kínálattal rendelkező települések közül Kazincbarcikán 325 ezer forintot, Mezőkövesden 288 ezer forintot, Tiszaújvárosban 551 ezer forintot tett ki az átlagos négyzetméterár. Ezeken a településeken az értékesítésre váró ingatlanok átlagos ára 17,8-33,6 millió forint között szóródott.

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!