Hogy alakul az ingatlanpiac és milyen hely jut benne a közvetítőknek 2023-ban?
Az első ingatlan.com konferencia azokra a kérdésekre kívánt fókuszálni és választ adni, amik leginkább foglalkoztatják a közvetítői szektort. Az előadók – bár más-más irányból közelítették meg a kérdést – egyetértettek abban, hogy az eddig megszokott folyamatok megváltoznak. Ezek a változások pedig a piac minden résztvevőjét alkalmazkodásra készteti. Az ingatlan.com széleskörű, megbízható adatait és statisztikáit elemezve Balogh László, vezető gazdasági szakértő előadásában biztosított rálátást a változásokra, valamint a szakma előtt álló kihívásokra.
Jól teljesített az ingatlanpiac
A 2015-2022 közötti időszakot méltán nevezhetik az ingatlanpiac bő hét esztendejének. Ahogy Balogh László előadásában rámutatott, a használt és új építésű lakások éves árváltozásának üteme 15-20 %-os szinten volt. Az emelkedő tendenciát, valamint a piac fejlődés erejét pedig jól mutatja az, hogy ezt a bővülési ritmust még a pandémia és az abból fakadó negatív gazdasági hatások sem tudták megfékezni.
Az adásvételek mellett azonban jól teljesített a bérleti piac is, 2015-től ebben a szegmensben is megfigyelhető a folyamatos bővülés. A lakbérindex változásának vizsgálatakor Balogh László azonban kitért egey olyan jelenségre, ami a bérleti piac sajátossága miatt máshol nem jelentkezett. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a bérleti piacon érezhető volt a koronavírus-járvány következménye. Így a pandémia megjelenésével az átlagos bérleti díjak ugyan elszenvedtek egy 30-40%-os csökkenést, az árak azonban hamar korrigáltak, visszapattantak a megszokott szintig, majd új lendülettel tartós emelkedésnek is indultak.
A piac harmadik pillére, a befektetői oldal szintén pozitív eredményt ért el, bár a teljesítmény megítélése már korántsem egyértelmű. Balogh László előadásából egy érdekes piaci tapasztalat rajzolódott ki: az eredmények azt mutatják, hogy 2017. szeptemberétől egészen 2022. szeptemberéig fokozatosan csökkentek az ingatlankiadásból elérhető hozamszintek, ennek ellenére ez mégsem okozott visszaesést. Nőtt a befektetési ingatlanvásárlások száma, amit a vezető elemző szerint az infláció emelkedése, és a megtakarítások védelme ösztönzött.
Mit hozhat a jövő?
Balogh László előadásában hangsúlyozta, hogy ősszel számos, eddig alapvetésnek gondolt tényező megváltozott. Ebből eredően a múltbéli tapasztalatok már nem alkalmasak arra, hogy belőlük a jövőre vonatkozó következtetéseket vonjunk le.
Meglátása szerint jelenleg három sarkalatos pont fejti ki egyszerre negatív befolyását az ingatlanpiacra. Az infláció, a geopolitikai feszültség, valamint az energiakrízis hatásait pedig már látni és érezni lehet. Mindez pedig azt eredményezi, hogy egyre inkább szétnyílik a kereslet-kínálati olló, vagyis egyre kevesebb érdeklődés érkezik az egyre inkább növekvő ingatlanhirdetésre. Bár azt Balogh László is megjegyezte, hogy a korszerű, energiahatékony ingatlanok még ebben a helyzetben is könnyet találnak vevőt maguknak, azonban a piacon nem ezek az ingatlanok vannak többségben.
Az ingatlanpiacon megfigyelhető tendenciák egyenes következménye, hogy 2022. negyedik negyedévében megsokszorozódott az értékesítési idő. Valamint az eddig tapasztalt kínálati dominancia is visszaszorulóban van, míg a vevők helyzete és alkupozíciója megnőtt.
Közvetítői kilátások
A konferencia előadóival Balogh László is egyetért, vagyis azon az állásponton van, hogy egy olyan ingatlanpiacon, ahol emelkednek a hirdetésszámok és felértékelődtek az ingatlanok energetikai tulajdonságai, nagy szükség van a szakmailag magas szintet képviselő ingatlanközvetítőre. Véleményét arra alapozza, hogy változás állt be az eladók hozzáállásában. Egyre bővül az ingatlantulajdonosok azon köre, akik nyitottak a közvetítői segítségre. Ez a tendencia pedig vélhetően kitart még egy ideig, hiszen a kínálati bőség mellett egyre nehezebb lesz az adott ingatlant a kívánt áron értékesíteni, így a tulajdonosok a szakemberek segítségével kívánnak majd túladni a lakásaikon. Ez az állapot ugyan kedvezhet a ingatlan tanácsadóknak, viszont a szakmai érvényesüléshez szükséges tudást, piacismeretet és tapasztalatot is megköveteli tőlük.
Balogh László azzal az üzenettel zárta előadását, hogy a lassuló piac a korábbinál valószínűleg több üzleti lehetőséget tartogat a közvetítők számára. A tulajdonosoknak ugyanis várhatóan sokkal nehezebb lesz vevőt találni az eladó ingatlanukra.