Magyarországon az ingatlanok jelentős többsége a szolgáltatótól vételezi a napi fogyasztáshoz szükséges villamos energiát. Ennek ellenére néha maguk sem ismerik pontosan, milyen áramtarifák léteznek a hazai piacon. Hogy ne vesszünk el a tarifatáblázat útvesztőjében, nézzük át együtt, hogy az adott tarifák pontosan mire is vonatkoznak.
A villamosenergiaszolgáltatás, mint egyetemes szolgáltatás jogszabályi keretek között szabályozott, így feltételeit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a jogszabályi feltételeknek megfelelően szabályozza és ellenőrzi.
Ennek a feltételrendszernek része a villamos energia egységára is, amelynek díjszabása általában két tényezőtől függ:
- a felhasználási helyen illetékes áramszolgáltatótól,
- illetve az áramtarifák típusától.
Ha pedig az áramtarifák összetételét vizsgáljuk, az mindig két tényezőből épül fel:
- természetesen az elfogyasztott energia árából,
- illetve a rendszerhasználati díjból.
A rendszerhasználati díj rögzített árú, amely tartalmazza az áram szállításához, a rendszer karbantartásához, üzemeltetéséhez és a méréshez fűződő költségeket. Az áram díja pedig egységáras, amely a beszerzési árból és az árrésből áll, valamint a számla végösszegét 27 százalékos áfa is terheli. Az áram egységára pedig mindig az áramtarifák típusától függ, amelyek a felhasználás mennyiségétől, a felhasználás időpontjától, illetve annak mikéntjétől függően többféle lehet.
Nézzük végig, milyen áramtarifa típusokkal találkozhatunk lakossági felhasználókként az áramszámlán:
A1 tarifa
A leggyakoribb és egyben legismertebb tarifatípus az A1 tarifa, amely egy zónaidős, azaz éjjel-nappal ugyanazon az áron jutunk hozzá. A szolgáltatási időszaka 24 órás, vagyis a nap 24 órájában, az év minden napján elérhető szolgáltatás. Az ezen a szolgáltatási áron elérhető áramforrás minden áramfogyasztóhoz felhasználható, vagyis nincs korlátozva, hogy milyen berendezéshez, eszközhöz használhatjuk fel. Az A1 áramtarifa már az elmúlt években is sávos rendszerű volt, azonban a rezsidíjak emelkedésével tovább nőtt a különbség a nagyobb árammennyiséghez kapcsolódó egységár, és a kedvezményes ár között.
Az A1 tarifa díjazása:
- évi 2523 KWh-ig (havi 210 kWh): 35,3 – 36,9 forint/kWh
- évi 2523 KWh-ig (havi 210 kWh) felett pedig 70,1 Ft/kWh.
A2 tarifa
Az A2 tarifa már nem egy, hanem két zónaidővel rendelkezik: a csúcsidőszakival, illetve a völgyidőszakival. Ennek a tarifának a használata akkor lehet előnyös, ha a fogyasztás fele éjszakára vagy hétvégére korlátozódik. Az A2 tarifa jelentősen előnyösebb árú, mint a A1 tarifa, azonban a rezsidíjak emelkedésével az új rendszerben már A1 tarifával megegyező árszabást kapott akkor, ha elérjük az előre meghatározott fogyasztási határt.
Az A2 tarifa díjazása:
- Csúcsidőszakban:
- évi 2523 KWh-ig (havi 210 kWh): 43,4 Ft/kWh
- Völgyidőszakban:
- évi 2523 KWh-ig (havi 210 kWh): 32,8 – 36,9 forint/kWh
- évi 2523 KWh (havi 210 kWh) felett pedig: 70,1 Ft/kWh.
B tarifa
Ezt a típust vezérelt áramnak is nevezik, sőt, a szolgáltatás elérhetősége régen csak az éjszakai időintervallumra korlátozódott, ezért akkor éjszakai áram néven ismerték. Ma már a szolgáltatás napközben, szakaszosan, vagyis bizonyos időintervallumokban elérhető. Összesen napi nyolc órán át használhatjuk a vezérelt áramot. Használata ott előnyös, ahol olyan áramfogyasztók találhatók, amelyek fix bekötésűek, vezérelt csatlakozási ponttal rendelkeznek, vagyis külön mérőre vannak kötve, illetve képesek a hőtárolásra, hiszen a szolgáltatási időszakon túl is képesek például hőleadásra, tárolásra. Ilyen eszközöknek számítanak például a vízmelegítő bojlerek, illetve a hőtárolós elektromos kályhák, illetve más, modernebb elektromos fűtőberendezések.
A B tarifa díjazása:
- évi 2523 KWh-ig (havi 210 kWh): 23,1 – 23,5 Ft/kWh
- 210 kWh/hó felett pedig 60,9 Ft/kWh.
Geo tarifa
A Geo tarifa egy speciális díjszabás, amely nem is érhető el az ország minden pontján: csak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szolgáltatási területén kérhető, ráadásul 2021. szeptember 1-jétől új szerződés nem köthető B Geo tarifával. A hőszivattyús berendezések áramellátásához kialakított áramtarifa naponta 20 órán keresztül biztosított kedvezményes díjú áramot a fogyasztóknak, napi kétszeri, kétórás megszakítással. Kialakításához külön mérőre van szükség, illetve csak vezérelt csatlakozási ponttal rendelkező készülékhez kérvényezhető.
A Geo tarifa díjazása:
- általánosan 24,3 Ft/kWh.
H tarifa
A H tarifa szintén speciális tarifatípus, amely már nemcsak a hőszivattyús, hanem a megújuló energiaforrással működő rendszerekhez is alkalmazható. Az ország teljes területén, minden áramszolgáltatónál elérhető tarifatípus azonban nem érhető el egész évben, az csak szezonális jellegű: október 15-től április 15-ig vehető igénybe. A szezonális időszakban azonban a nap minden szakában, 24 órán keresztül, szünetmentesen elérhető. A H áramtarifa mellett akár B tarifa is igényelhető.
H tarifa díjazása:
- általánosan 23,54 Ft/kWh.
Forrás:
- https://www.mvmnext.hu/ee/egyetemes-szolgaltatas/szolgaltatasok/villamos-energia/villamos-energia-tarifak
- https://www.eon.hu/hu/lakossagi/aram/egyetemes-szolgaltatoi-arak.html
A cikk szerzője Best Solar Kft., a napelemes szektor meghatározó szereplője, amely nemcsak a lakossági, de a vállalati piacon is rendkívüli tapasztalatra és szakértelemre tett szert.