Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

A szegedi lakáspiacon drágák a lakások, pedig az autógyár még a fasorban sincs

szakújságíró
Az ingatlan.com csoport kereskedelmiingatlan-piaci szakértője.

Szeged „a Napfény városa”, Magyarország egyik legélhetőbb vármegyeszékhelye, ahol jelentős egyetemi és tudományos élet zajlik, ugyanakkor egyre több fejlesztőközpont is jelen van a település vérkeringésében. Az árak igen húzósak, elérhetik az egymillió forintos négyzetméterárat is. Kratochwill Andreával, az A+ Ingatlan ingatlanértékesítőjével beszélgettünk a helyi lakáspiacról, a keresletről és a kínálatról, a CSOK Plusz és az épülő BYD-autógyár hatásáról, és arról, hogyan lehet sikeres egy tanácsadó ezen a hektikus piacon.

Szegedi ingatlanpiac

– Hogyan alakul jelenleg a szegedi lakáspiac, hiszen az elmúlt években sok pozitív hírt hallhattunk a városról, kezdve a ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézettől egészen a BYD-gyár épüléséig?

– Nyáron tipikusan kisebb stagnálást tapasztalhattunk mind a kereslet, mind a kínálat tekintetében, illetve azért az egyetemisták szülei kisebb lakásokat vásároltak a gyermekeik számára a tanulmányuk idejére. Szeptemberben már ismét nagyobb az érdeklődés mind a házak, mind a lakások tekintetében. Alapvetően a nagyon jó állapotú lakásokat veszik, vagy amelyiknél elég egy tisztasági festés vagy egy konyhabútorcsere. Azok az otthonok, ahol már komolyabb felújítási munkálatok szükségesek a komfortosság érdekében, nem népszerűek a keresők körében.

Az árak elérhetik a 800 ezer-1,2 millió forintos négyzetméterárat is a felújítottság állapotától, a lokációtól és egyéb fontos körülményektől függően. Nyáron az albérleti díjak is felmentek, több túlárazott bérlakást nem is tudtak kiadni, de érdekes módon a nagyobb otthonokat kibérelték, mert sok helyen a diákok összeköltöztek.

Változást kiváltó tényezők

– Mennyire dobta meg a piacot a CSOK Plusz? Hiszen az év elején nagy lelkesedéssel harangozta be a kormányzat ezt a támogatást.

– A CSOK Pluszt kevésbé veszik igénybe, aminek talán az lehet az oka, hogy a fiatalok ma bizonytalanabbnak látják a gazdasági helyzetet és így a saját jövőképüket. Inkább kivárnak, hátha adódik jobb lehetőség. Pár évvel ezelőtt a fiatal párok az állami támogatások kapcsán egészségesebb jövőképet tudtak felvázolni maguknak. Akik viszont felveszik a CSOK Pluszt, azok a Szeged környéki családi házakat keresik, ahol esetleg olcsóbbak és nagyobb alapterületűek az ingatlanok. Ők inkább kompromisszumkészek, akár vegyes falazatú épületek is számításba jöhetnek, de a lényeg ez esetben is, hogy beköltözhető állapotúak legyenek.

– A BYD-autógyár építése fellendítette már a helyi lakáspiacot? Hiszen szinte naponta érkeznek a hírek a kínai elektromosautó-komplexumról.

– Még az év elején a szenzációs hír elgondolkodtatta a befektetőket, hogy érdemes volna kisebb lakásokat megvenni a későbbi igények kielégítésére. Sőt, a leendő gyár vonzáskörzetében a környékbeli eladók kissé magasabb árfekvésben kezdték el kínálni a lakásokat, amelyek közül több még mindig a piacon van.

Jelenleg a kivitelezési munkálatok zajlanak, vagyis idő kell, míg a gyár meghatározó hatást gyakorol a piacra, de akkor sem várható, hogy a 100-200 millió forintos házak majd rövid idő alatt vevőre találnak. Korábban egy 130-160 millió forintos, jó állapotú ház gyorsan gazdát cserélt, most pedig akár egy évig is tart, amíg megtaláljuk a vásárlót, sőt, az új építésű lakóingatlanok esetében is a kivárást tapasztaljuk. Újszegeden, amely Szeged legelitebb negyedének tekinthető, szintén nem mozog intenzíven a piac.

Kulcs a sikeres ingatlanközvetítői pályához

– Ön több mint tíz éve foglalkozik lakáspiaccal. Hogyan lehet ennyi időn át folyamatosan helytállni és sikeresen dolgozni?

– Több cégnél is megfordultam korábban, a kezdetekben nagyjából két évig tartott a betanulási időszakom, majd saját lábra álltam.

Mindvégig segítőkésznek és korrektnek kell lenni, én az egész munkafolyamat során a lakás felvételétől a hirdetési időszakon át az eladásig és a birtokba adásig tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel és támogatom őket, hiszen az emberek túlnyomó többségének csupán néhány adásvételi ügye van az életében. 

Ha jól dolgozom, akkor már nem kell hideg hívásokkal eladó ingatlanokat a portfóliómba gyűjtenem. A hirdetéseim és a sikeres adásvételeim miatt maguktól érkeznek az újabb ügyfelek, vagy a korábbi ügyfelek ajánlanak a rokonaiknak és a barátaiknak. Valamint fontosnak tartom, hogy a teljes körű szolgáltatásaim miatt is sikeres vagyok. Egy megbízható szakmai csapat van mellettem, így az ügyfeleimet ügyvéddel, hitelügyintézővel, energetikussal, közjegyzővel vagy belsőépítésszel is tudom támogatni.

– Változott-e az ingatlanközvetítői tevékenység az elmúlt egy évtizedben, amely most hangsúlyozottabban fontos?

– A hirdetésekhez mellékelt képek ma sokkal jobb minőségűek, hiszen a technológia, az okostelefonok és egyéb digitális eszközök is sokat fejlődtek. Emellett a szövegleírások szintén egyre szofisztikáltabbak, részletesebbek, ugyanakkor lényegre törőek lettek. Bár a videós tartalmak is fontosak, sokan készítenek drónfelvételeket, de természetesen még mindig a személyes megtekintés a meghatározó.

Hirdetési portálok

– Ön részt vesz az ingatlan.com Prémium Partner Programjában is. Miért lehet ez fontos az ingatlanközvetítők számára?

– Két hónapja vagyok Prémium Partner, de már érkezett is hozzám új ügyfél a program következtében. Régi ismerősök hívnak fel, hogy láttak a honlapon, és örülnek, hogy még mindig ingatlanértékesítéssel foglalkozom. Előfordult, hogy valakivel 6-7 éve találkoztam utoljára, de most látott kiemelten az ingatlan.com-on, és megkeresett, hogy adjam el a lakását. Ez a program valójában olyan plusz, amely reklám- és marketingértékkel bír. Ha szimpatikusnak találnak, akkor felhívnak az ügyfelek és megbíznak az ingatlanuk értékesítésével.

– Hol érdemes hirdetni, hogy sikeres legyen később az adásvétel?

– A saját honlapunkon hirdetünk, emellett 6-7 oldalon jelenünk meg, de egyértelműen az ingatlan.com a legfontosabb ezek közül. A közösségi oldalakon is ott vagyok, így például a Facebook Marketplace oldalán vagy más szegedi tematikus csoportokban. Az ingatlan.com-ra minden ingatlanunkat feltesszük. A közösségi oldalakon 40-50 milliós értékhatárig hirdetünk lakásokat, mert ott a törzsközönséget jelentő fiatalok ebben az árfekvésben keresnek eladó otthont.

Valamint az ingatlan.com-on a hirdetéseket rendszeresen előresorolom, mindig van kreditem, amelyeket szétosztok az eladó lakások/házak/telkek között. A Prémium Hirdetésfigyelő funkciót is használom, vagyis, ha a keresők bejelölik, hogy milyen típusú ingatlanokat preferálnak, akkor az így kiküldött ingatlanok megjelennek náluk.

– Végezetül még egy fontos kérdés: ön hány százalékos jutalékért dolgozik?

– 2,5-3 százalékos díjjal dolgozom, és mivel katás vállalkozóként tevékenykedem, ezért áfamentes a szolgáltatásom. Drága ingatlanok, többszörösen visszajáró ügyfelek esetében, vagy ha az ingatlan értékesítését csak rám bízza az ügyfél, akkor rugalmas a sikerdíjam.

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!