Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Lakásfelújítás 2021: támogatások, árak, tervezés

Beköltöztünk álmaink lakásába, de még nem teljes az örömünk, hiszen most jön az egyik legidegölőbb tevékenység, a lakásfelújítás. Jó hír, hogy amennyiben megfelelünk a kritériumoknak, igényelhetünk állami támogatást a fejlesztésekre. Hogyan számolhatjuk el a költségeinket? Mire figyeljünk a tervezésnél? Mennyibe fognak kerülni, és meddig tartanak hozzávetőlegesen a munkálatok? 

A lakásfelújítás folyamata. 

Lakásfelújítási támogatás 2021-2022

Az Otthonteremtési program részeként államilag támogatott lakásfelújítási támogatásban részesülhetnek azok a családok, ahol legalább egy gyermeket nevelnek a szülők. 

  • Az állam a költségeknek legfeljebb a felét állja.
  • A támogatás mértéke maximums 3 millió forint lehet, amely utólagos finanszírozású.  
  • 2022. december 31-ig nyújthatók be a pályázatok az utolsó felújítási számla kiegyenlítését követő 60 napon belül.
  • A családok számára összesen egyszer, számlákkal igazoltan, fele-fele arányban anyagköltségre, illetve munkadíjra vehető igénybe.

Fontos, hogy az  50-50% nem a támogatásra vonatkozik, hanem a benyújtott számlák összegére. A gyakorlatban mindkét költségtényezőnek egyenként el kell érnie a teljes számlaösszeg 25%-át ahhoz, hogy a támogatás maximumát, azaz a felújíítási költségek 50%-át visszakaphassa az igénylő.

Példák:

  • Ha 3 millió forintot költünk anyagokra, de munkadíjat nem tudunk számlával igazolni, nem kapunk támogatást. Fordított esetben is ugyanez az eredmény: 3 milliós vállalkozói díj mellett, ha nincs számlánk az anyagköltségekről, nem igényelhetünk állami segítséget.
  • Ha a munkadíj összege 1 millió forint, az anyagköltség pedig 2 millió forint, a támogatás összege 1.5 millió forint, mivel a mindkét költségünkre típus aránya mindig 50-50% támogatést kaphatunk..
  • Ha mindkét fajta kiadásunk 5-5 millió forintra rúg, a támogatás összege 3 millió forint, mivel ez a maximális összeg, ami pályázható.

Milyen célokra vehető igénybe állami támogatás?

Többek közt ezekre az építési tevékenységekre igényelhető lakásfelújítási támogatás:

  • közműszolgáltatások bevezetésére, ezek belső hálózatának kiépítésére vagy cseréjére;
  • fűtési rendszerek telepítésére, korszerűsítése;
  • épületszigetelésre;
  • klímaberendezés beszerelésére, illetve cseréjére;
  • napkollektor, napelemes rendszer felszerelésére, cseréjére.

Az 518/2020-as kormányrendelet 5. pontja részletesen taglalja a támogatható fejlesztéseket. 

Otthonfelújítási program vagy CSOK felújításra?

Bizonyos felújítási munkálatok a CSOK, illetve az Otthonfelújítási program keretében is finanszírozhatóak. Míg a CSOK esetében a gyerekek számától függ az igénybe vehető összeg, addig a lakásfelújítási támogatásnál a teljesített számlák a mérvadóak. A kifizetés kapcsán is van eltérés: a CSOK-nál lehetőség van készültségi foknak megfelelő szakaszos folyósításra, míg az Otthonfelújítási programnál a támogatás igénylésére az utolsó számla kifizetése után kerülhet sor. 

A bővítésre, korszerűsítésre igényelhető CSOK-hoz képest a lakásfelújítási támogatás felhasználási lehetőségei szélesebb körűek, de mivel sok az átfedés, a két támogatási forma kombinálható, ha megfelelünk a követelményeknek. Fontos, hogy egy számla nem nyújtható be mindkét programba, a Magyar Államkincstár ugyanis mindig ellenőrzi az elszámolásokat. 

Otthonfelújítási támogatás feltételei

A kormányrendelet alapján lakásfelújítás esetén támogatás igénybevételére az lehet jogosult, aki 

  • nagykorú, cselekvőképes természetes személy,
  • saját háztartásában egy 25 évét még be nem töltött gyermeket nevel,
  • társadalombiztosítási jogviszonya legalább 1 éve (legfeljebb 30 nap megszakítással) folyamatosan fennáll
  • legalább egy éve a felújítandó lakásban rendelkezik lakóhellyel, ahol az igénylő(k) és a velük élő kiskorú gyermekek együttes tulajdoni hányada eléri a legalább az 50%-ot,
  • nincs köztartozása.

Támogatott lakásfelújítási hitel

A lakásfelújítás kivitelezéséhez otthonfelújítási hitel érhető el a 641/2020-as kormányrendelet értelmében, amelynek maximális futamideje 10 év 3%-os kamattal, maximális összege pedig 6 millió forint.  A különböző pénzintézetek némileg eltérő feltételekkel nyújtanak kölcsönt: egyes bankoknál magasabb a minimálisan felvehető kölcsön összege, míg másoknál a futamidők miatt érdemes alaposan átnézni a kondíciókat. 

A lakásfelújítás menete, ára és időtartama

A lakásfelújítás kulcsa, hogy szigorúan költségvetésen belül maradjunk, de mégis szép eredményt kapjunk, az egész folyamat hatékony megtervezésében rejlik. 

A teljes körű lakásfelújítás lépései

  • Mérjük fel, mit szeretnénk felújítani, határozzunk meg prioritásokat. Vizsgáljuk meg, mennyi időnk és pénzünk van a munka elvégzéséhez.
  • Készítsünk költségvetést, kérjünk árajánlatokat különböző kivitelezőktől, mérlegeljük a hitellehetőségeinket. A váratlanul felmerülő költségekre kalkuláljunk be plusz 10-20 százalékot, ennyivel garantáltan túllépjük majd a költségvetést..
  • Rendeljük meg a szükséges faanyagokat, a gipszkartont, az új ablakokat és ajtókat, illetve mindazt, amire szükségünk lesz.
  • Miután minden anyag megérkezett, és az ellenőrzés megtörtént, jöhet a bontás
  • Eljött az idő a falak mögötti, a padló alatti és a mennyezet feletti munkák kivitelezésére: vízvezeték-, villany-, fűtés- és légkondicionáló-szerelés és szigetelés.
  • A bontás, csere és a szerelések után folytassuk a sort a padlóburkolattal, amit a falak alapozása, glettelése követhet.
  • Helyezzük fel a csempéket, fessük le a falakat, majd jöhetnek a szerelvények: a zuhanykabin vagy a fürdőkád, a mosdókagylók és a konyhabútor. 
  • Tegyük meg a végső simításokat a festésjavítással, lámpatestek felhelyezésével, apróbb hibák javításával zárjuk a sort, majd fogjunk neki egy alapos nagytakarításnak. 

Lakásfelújítás árak 2021

Egy lakás felújítása számos tényezőtől függ, amelyek befolyásolják a költségeket. Ha drágább anyagokkal teljes körű korszerűsítést ütemeztünk be, akkor természetesen költségesebb lesz a modernizálás. Hozzá kell tenni, hogy az árak 2020-hoz képest a lakásjavító cikkek és a szolgáltatások esetében is jócskán, több mint 11%-kal emelkedtek a KSH adatai szerint. Közepes árfekvéssel, általános felújítással kalkulálva négyzetméterenkénti ár hozzávetőleg 80-100 ezer forint költséggel számolhatunkra tehető.

Mennyi idő a teljes lakásfelújítás? 

Ideális esetben egy 100 m²-es lakás felújítási ideje nagyjából 3-4 hónap, amennyiben kivitelezőkkel dolgoztatunk. Mivel jó szakembert találni manapság ritka szerencse, időben kezdjük el felkutatni a vállalkozót, akivel minél előbb egyeztessünk időpontot. Persze magunk is elvégezhetünk bizonyos részmunkákat, ha sok szabadidővel rendelkezünk. Ilyenkor vegyük számításba, hogy a megvalósítás ebben az esetben vélhetőleg jóval hosszabb ideig tart, nem is beszélve az idegeinkről, amelyek jócskán megtépázódhatnak egy ilyen folyamat során. 

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!