Így rajtolt a Csongrád-Csanád vármegyei lakáspiac

Összefoglaló: songrád-Csanád vármegyében éves szinten január első felében 6 százalékkal, kétéves összevetésben pedig 53 százalékkal erősebb volt a kereslet.
  • Lendületesen indult az év az országos lakáspiacon az eladó lakások iránti kereslet alakulását tekintve. 
  • Csongrád-Csanád vármegyében éves szinten január első felében 6 százalékkal, kétéves összevetésben pedig 53 százalékkal erősebb volt a kereslet. A múlt év egészében pedig 26 százalékkal nőtt.
  • A vármegyében található használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 600 ezer forintot tett ki január közepén. A legnagyobb kínálattal rendelkező települések közül Szegeden 820 ezer, Hódmezővásárhelyen 450 ezer, Szentesen pedig 348 ezer forint volt a jellemző ár.

Tempósan nyitotta az évet az országos lakáspiac. Az eladó lakóingatlanok – lakások, valamint iker-, sor- és családi házak – iránti kereslet alakulását leképező érdeklődések száma éves szinten 8 százalékkal nőtt január első három hetében az egy évvel korábbihoz képest, kétéves összevetésben pedig 40 százalékos volt az emelkedés. Csongrád-Csanád vármegyében a múlt év egészében 26 százalékkal fokozódott a kereslet a 2023-as szinthez képest. Idén január elején az egy évvel korábbihoz mérve 6 százalékkal nőtt, a két évvel ezelőttihez viszonyítva 53 százalékkal emelkedett – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely bemutatja a vármegye legjelentősebb kínálattal rendelkező településeire jellemző átlagos négyzetméterár mellett azt is, hogy mi várható az országos piacon a későbbiekben.

„Az év eleji aktivitás azért érdekes, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első néhány hétben kialakuló keresletből viszonylag pontosan lehet becsülni, hogy milyen időszak áll előttünk a lakáspiacon. A friss országos számokból pedig arra lehet következtetni, hogy most azok keresnek lakóingatlant a piacon, akik saját célra vásárolnának”

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hol kezdik az évet a vármegyei négyzetméterárak?

Csongrád-Csanád vármegyében január közepén több mint 4200 használt lakás várt eladásra, ezeknek az átlagos négyzetméterára 600 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 545 ezer forintos összeggel.

A legnagyobb kínálattal a vármegyeszékhelyen találkozhatnak a vevőjelöltek, Szegeden a használt lakóingatlanok esetében az átlagos négyzetméterár idén 820 ezer forint volt, míg egy évvel korábban 674 ezer forintról volt szó. A vármegyén belül Szeged tud felmutatni méretesebb újlakás-kínálatot, amelyek négyzetméterára meghaladja az egymillió forintot.

Visszatérve a használt lakásokra: jelentősebb kínálattal rendelkező vármegyei települések közül Hódmezővásárhelyen 450 ezer forint az átlagos négyzetméterár, míg egy évvel korábban 376 ezer forintot tett ki. A szentesi 348 ezer forintos mostani ár, emelkedést jelent a tavaly januári 312 ezer forinthoz viszonyítva. Csongrádon 277 ezer forintra emelkedett a tizenkét hónappal ezelőtti 271 ezer forintról, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg.

Érdemes felkészülnie az eladóknak, sok vevőjelölt léphet ki a piacra

Az ingatlan.com elemzése szerint az idén több tényező is élénkítheti az országos, ezen belül a vármegyei lakáspiacot. Egyrészt az átlagkeresetek, valamint a reálbérek emelkedése, ezzel összefüggésben a korábban elhalasztott költözések pótlása hozzájárulhat a forgalombővüléshez. Továbbá a magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők akár ezermilliárdos nagyságrendű keresletet gerjeszthetnek az ingatlanpiacon.

„A befektetők rohama végigsöpörhet Budapest és a nagyobb városok lakáspiacán és június végéig várhatóan le is cseng majd. Érdemes emiatt minél előbb piacra lépniük az eladást fontolgató lakóingatlan-tulajdonosoknak”

– fogalmazott Balogh László.

A lakáspiaci forgalmat pörgethetik a lakástámogatási rendszerben elérhető, államilag támogatott konstrukciók, valamint az új lehetőségek, köztük például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások egy részének lakáscélú felhasználása is.