Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Így hatottak a szigorítások és a harmadik hullám Tolna megye lakáspiacára

  • 2021.03.25.

Tolna megyében március közepén közel 1300 lakóingatlant – lakást és házat – kínáltak eladásra.

 Megbolygatták az országos, ezen belül a Tolna megyei piacot a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások. Az eladó lakóingatlanok – azaz lakások és házak – iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent országos szinten a szigorítások bejelentése után az egy héttel korábbihoz viszonyítva, de a következő napokban már élénkülni kezdett a piac. Elemzésünk a Tolna megyei lakáspiaci keresletet és kínálatot ismerteti, egyúttal a megye legnagyobb kínálattal rendelkező településeire jellemző négyzetméterárakat is bemutatja.

Mi várható?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“Az ország minden részén hirtelen óvatossá váltak a lakáskeresők a korlátozások hírére, de a visszaesés átmenetinek tekinthető. A mostani kilátások alapján ez a csökkenés nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Tolna megyei lakáspiac idei teljesítményét. Összességében pedig erős év várható részben az állami lakásprogram és annak idén bevezetett új elemei miatt. A kedvezményes lakásépítési áfa, továbbá a csokos lakások illetékmentessége mellett az államilag támogatott hitelek szintén segíthetik a lakáspiaci élénkülést. Az is valószínűsíthető, hogy sokan az idén, a járványhoz köthető bizonytalanság elmúltával fogják pótolni a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott vásárlásaikat.”

Fontos tényező az is, hogy a lakáspiaci kínálatnak és keresletnek még válságidőszakokban is van támasza. Például az öröklések miatt mindig bekerülnek a kínálatba újabb lakások a piacon, emellett a gyermekszületések vagy összeköltözések miatt a korábbinál nagyobb lakást vásárlók is megjelennek a piacon. Ha pedig felívelő pályára áll a gazdaság, akkor extra lökést kap a lakáspiac.

Mi a helyzet a megyei piacon?

A szigorítások bejelentése miatt visszaeső kereslet március második hetében az elsőhöz képest 9 százalékkal nőtt. A megyében közel 1300 lakóingatlant kínáltak eladásra márciusi közepén. A legnagyobb lakáskínálattal rendelkező településeken az átlagos négyzetméterárak széles sávban szóródtak. Paks számít a legdrágábbnak, 350 ezer forintért kínálták eladásra a lakások és házak négyzetméterét. Szekszárdot 323 ezer forintos, Dombóvárt 202 ezer, Bonyhádot 219 ezer forintos átlagár jellemezte, míg Simontornyán 100 ezer, Nagymányokon pedig 50 ezer forint volt a lakások négyzetméterára.

Hirdess eladó/kiadó ingatlantKeress eladó/kiadó ingatlanokat

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!