Heti összevetésben 20 százalékkal visszaesett az érdeklődés a Fejér megyei eladó lakóingatlanok iránt.
A járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások országos szinten azonnal hatást gyakoroltak a lakáspiaci keresletre. Az országban eladásra hirdetett lakóingatlanok – lakások és családi házak – iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent a bejelentések után az egy héttel korábbihoz, azaz február végéhez képest. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a Fejér megyei ingatlanpiaci keresletet, és kínálatot vizsgálta, emellett bemutatja a legnagyobb kínálattal rendelkező településekre jellemző négyzetméterárakat.
A megyében a járványügyi korlátozások bejelentése átlagosan 20 százalékkal vetette vissza a használt lakások iránti érdeklődéseket, miközben a lakóingatlan-hirdetések volumene nem mutatott csökkenést az egy héttel korábbihoz képest. A március 8-án kezdődő héten azonban mind a kereslet, mind kínálat megkezdte az emelkedést.
Mire lehet számítani?
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:
“A szigorítások miatt bekövetkezett visszaesés átmenetinek tekinthető és várhatóan nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Fejér megyei lakáspiac idei teljesítményét. Az állami lakásprogram idei bővítése – többek között a kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége – élénkítik majd a lakáspiacot.”
Hozzátette: a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott lakásvásárlások egy részét a bizonytalanság visszahúzódásával, az átoltottság növekedése után már az idén pótolhatják az érintettek.
Az ingatlan.com szakértője kiemelte, hogy a lakáspiac egészének, ezen belül Fejér megyének is van egy alapvető motorja, amely válságidőszakokban is támaszt adnak mind a keresletnek, mind a kínálatnak. Ugyanis a családi helyzet változása (gyermekszületések, párok összeköltözése) miatt sokan eladják a meglévő ingatlanukat és keresnek nagyobbat. Emellett a szülőktől elköltöző fiatalok, valamint az örökölt ingatlanok tulajdonosai is megjelennek piaci szereplőként. Extra lendületet biztosít a lakáspiacnak, ha felívelő pályára áll a gazdaság, javul a lakossági bizalom és a bérek is emelkednek.
Mit mutat a kínálati “árlista”?
Az ingatlan.com megyei összeállítása szerint Fejérben március közepén közel 3500 lakóingatlant kínáltak eladásra a tulajdonosok.
A legnagyobb kínálatot felvonultató településeken – Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Bicskén, Gárdonyban, Sárbogárdon – lakóingatlanok medián négyzetméterára 170-608 ezer forint volt. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy a meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.)
Az ingatlan.com előrejelzése szerint, a járvány miatti bizonytalanság lecsengése után komolyabb élénkülésre lehet majd számítani az országos és a megyei lakáspiac egyaránt. Fejér megyében az országos átlagnál nagyobb élénkülés sem elképzelhetetlen, a főváros közelsége, valamint a Velencei-tó népszerűsége miatt.