Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Vevői és eladói össztűz alá kerültek az ország települései

Országszerte élénkült a lakáspiaci kereslet és kínálat, aminek köszönhetően tavaly a települések 91 százalékában hirdettek meg eladásra lakóingatlanokat. A települések 94 százalékában pedig érdeklődés is érkezett az eladó lakásokra és házakra. Az élénkülés a falusi CSOK bevezetésének is köszönhető, aminek következtében szinte minden helységben megjelentek az eladók és vevők. Mutatjuk az ingatlan.com saját adatain alapuló kutatási eredményeit.

települések adás-vétel

Már majdnem minden településen adnak-vesznek

Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint 2021-ben az ország 3155 településéből 2869-ben jelent meg friss kínálat több mint 400 ezer eladó lakóingatlan-hirdetés formájában. 2016-ban öt százalékkal kevesebb településen hirdettek meg lakásokat és házakat eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. A kereslet is élénkült az ingatlan.com oldalán. Tavaly több mint 5 millió érdeklődés érkezett 2957 település eladó lakásaira és házaira. Ez négy százalékkal több települést és 10 százalékkal több érdeklődést jelent mint 2016-ban.

minden településen vannak eladók és vevők is

„Már majdnem minden település lakáspiacán megjelentek az eladók és vevők, amiben fontos szerepe van a 2019 nyarán bevezetett falusi CSOK-nak. Mivel nem csak a nagyvárosokban és Budapesten összpontosul a lakáspiaci kereslet és kínálat, ez a lakásdrágulás ütemére is fékező hatást gyakorol. Ráadásul a kisebb településeken magasabb összegű állami támogatásra jogosultak a vevők, ami az alacsonyabb ingatlanárak miatt a gyakorlatban még többet ér.” – értékelte a folyamatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember szerint tavaly több településen történt érdeklődés az eladó ingatlanokra, mint ahány helységben friss kínálat jelent meg. Ennek az az oka, hogy az érdeklődők a 2021 előtt meghirdetett ingatlanokat is célba vették.

100 százalékos megyék

A fővárosban és Fejér megyében minden kerületbe és településre jutott friss kínálat és érdeklődés is eladó ingatlanokra 2021-ben. Pest, Komárom-Esztergom és Heves megyékben csak 1-2 helységben nem jelent meg friss kínálat. Keresleti oldalon Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyékben minden településen volt érdeklődő az eladó lakóingatlanokra 2021-ben. Tavaly 1-1 település kivételével szinte minden helységben történt vevői érdeklődés a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Heves és Tolna megyékben meghirdetett lakásokra és házakra.

Mit hoz a jövő?

Az ingatlan.com szakértője azt is elmondta, hogy az ország legtöbb települését érintő keresleti-kínálati élénkülés az állami támogatásoknak köszönhetően 2022-ben is kitarthat, különösen a nagyvárosok agglomerációs övezeteiben.

Keress eladó/kiadó ingatlanokat

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!