Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Menekülthatás érződik az albérletpiacon

vezető gazdasági szakértő
Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Még nagyobb tempóra kapcsolt a kiadó lakások piaca, amely újabb rekordot döntött. Ráadásul már érződik a menekülthatás az albérletpiacon – derül ki legújabb összeállításunkból. A KSH-ingatlan.com lakbérindex legújabb adatai mellett azt is bemutatjuk, hogyan alakult március első felében a kereslet és a kínálat és ennek eredményeként miként alakultak a bérleti díjak.

albérletárak

Idén februárban országos szinten 2 százalékkal voltak magasabbak a lakbérek, mint januárban, a fővárosban pedig 1,5 százalékos növekedést következett be. Tavaly februárhoz képest pedig országosan 16,1 százalékkal, Budapesten 16,5 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Februárban újabb csúcsot döntött a piac, hiszen a hosszú távú index szerint, a 2015-ös átlaghoz képest februárban 49,2 százalékkal voltak magasabbak a lakbérek, amire a mutató történetében még nem volt példa.” Hozzátette: “Az országon belül jelentős eltérések vannak a 2015-ös szintekhez képest. Míg a fővárosban közel 41 százalékkal nőttek a bérleti díjak, Pest megyében, a közép-dunántúli és észak-magyarországi megyéket 70 százalék feletti bérletidíj-emelkedés jellemezte.” Balogh László kiemelte azt is, hogy a drágulás ellenére a fővárosi átlagos bérleti díjak még elmaradnak a koronavírus-járvány előtti szinttől. Az ingatlan.com szakértője szerint ez viszont már nem sokáig lesz így.

ksh-ingatlan.com lakbérindex

Menekülthatás az albérletpiacon

Az ingatlan.com elemzéséből látszik az is, hogy márciusban további élénkülés következett be az albérletpiacon, amelyben szerepet játszott az Ukrajnából a háború miatt menekülők által támasztott kereslet is. “Az ukrán határhoz közeli Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 50 százalékkal nőtt egy hónap alatt a kiadó lakóingatlanok iránt érdeklődések száma. Békés megyében 30 százalékos, Budapesten pedig 19 százalékos volt a növekedés.” – mondta Balogh László.

menekülthatás az albérletpiacon

A kereslet és a kínálat változásának köszönhetően a bérleti díjak felfelé indultak a háború kitörését követően. “Február 23-a volt az utolsó békés nap, ahhoz képest március közepére Budapesten, Nyíregyházán 10-10 ezer forinttal 160 ezer és 110 ezer forintra nőttek a bérleti díjak a kínálati piacon. Ezzel az összeggel a szabolcsi megyeszékhely az egyetemvárosok szintjét közelíti. Pécsen ugyanis szintén 110 ezer forintnál tartott az átlagos bérleti díj, Szegeden pedig 120 ezer forintot tett ki” – fogalmazott az ingatlan.com szakembere.

Élénkülő kereslet, szűkülő kínálat, növekvő albérletárak

A menekülthatás az albérletpiacon jelentős keresletnövekedéssel járt, amivel párhuzamosan a kínálat viszont csökkent. A háború kitörése óta 1500 kiadó lakással kevesebb van a piacon. A bérlők azonban még így is több mint 12 ezer albérletből tudnak válogatni országszerte.

Az ingatlan.com adatai szerint továbbra is az V. kerület a legdrágább budapesti városrész, ahol március közepén átlagosan 285 ezer forintért kínálták a bérelhető lakásokat. Utána a budai I. és II. kerület következik 230 ezer és 210 ezer forintos összeggel. A legnagyobb albérletkínálattal rendelkező városrészekben, a XI., XIII. és XIV. kerületben 140-180 ezer forintért hirdették a kiadó lakásokat a tulajdonosok.

budapesti albérletárak

A Budapesten kívüli piacot nézve kiderül, hogy a megyeszékhelyeken átlagosan 115 ezer forint volt a bérleti díj a harmadik hónap közepén, szemben az egy évvel korábbi 100 ezer forinttal. A különböző városok között jelentős eltérések vannak. A legdrágábbak közé tartozik Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Debrecen, ezekben a városokban 125-140 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. Sok megyeszékhelyen, például Szolnokon, Miskolcon, Szekszárdon és Salgótarjánban még a 100 ezer forintos havi díj alatt lehet lakóingatlan bérelni.

albérletárak

A KSH-ingatlan.com lakbérindex 2022 februári összefoglalója itt olvasható:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/lakberindex_szamitas/2202/index.html

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!