Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő
Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi.

A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Érdekes ugyanakkor, hogy az OSP keresletélénkítő hatása a nagyobb városokban lényegében lecsengett, mivel a vásárlók elérték a fizetőképességük felső határát. A magasabb árakkal rendelkező népesebb településeken a vevők a használt lakások helyett inkább a hasonló árszinten elérhető új ingatlanok irányába fordulnának. Ezek viszont egyelőre még nem érkeztek meg nagyobb számban a kínálatba.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a mostani adatok alapján nem hirtelen fordulatról, hanem inkább a korábbi tempós lendület kifulladásáról lehet beszélni.
„A lakáspiac az elmúlt másfél évben jelentős élénkülést mutatott, de a friss adatok alapján ez a lendület most egyelőre megpihent. A vevők egyre árérzékenyebbek, az eladóknak pedig szinte mindenhol nagyobb rugalmasságot kell mutatniuk az áralkuban”
– tette hozzá.
Miért érdemes előminősítést kérni lakásvásárlás előtt?
Add meg, mekkora hitelösszegben gondolkodsz, és online akár 3 banktól is visszajelzést kapsz arról, hogy mennyire lehet reális az igényed. Így már a keresés elején tisztán láthatod a lehetőségeidet.Munkanapokon akár 24 órán belül választ kapsz.
Budapesten közel egy hónappal nőtt a lakások eladási ideje
Az ingatlan.com az értékesítési időket azoknál a hirdetéseknél vizsgálta, amelyeket a tulajdonosok azzal vettek le az oldalról, hogy az ingatlant eladták. Országosan az átlagos értékesítési idő idén 95 nap volt, szemben az előző év azonos időszakára jellemző 84 nappal.
A lassulás különösen a fővárosi lakáspiacon szembetűnő. Budapesten a lakások átlagos eladási ideje idén 45 napról 75 napra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A fővárosi házak esetében pedig 106 napról 112 napra nőtt az értékesítési idő.
A megyei jogú városokban szintén hosszabb idő kell a lakások eladásához. Az átlagos értékesítési idő 65-66 napról 75 napra nőtt, a házaknál pedig 117 napról 123 napra emelkedett.

Az alku ismét egyre nagyobb az adásvételeknél
A szakember elmondta azt is, hogy a lakáspiaci lassulás a korábbi tapasztalatoknak megfelelően most is a vevőknek kedvez, ők ugyanis bátrabban alkudhatnak a meghirdetett vételárból.
Áprilisban Budapesten az átlagos alkupozíció 3,4 százalékos volt, ami emelkedést jelent a márciusi 2,5 százalékhoz képest. A megyei jogú városokban 3 százalékos átlagos alku látszott, a városokban pedig 5,5 százalékos.
A községekben és nagyközségekben szintén 5,5 százalékos volt az átlagos alkupozíció áprilisban. Ez pedig a jelenlegi lakóingatlan-árakat nézve akár egymillió forintos megtakarítást is jelenthet a vevők számára.
Balogh László a területi különbségeket ismertetve elmondta:
„Továbbra is igaz, hogy minél kisebb településtípusról van szó, annál nagyobb árengedményt tudnak elérni a vevők. A fővárosban az alku mértéke mérsékeltebb, de a márciusról áprilisra látható emelkedés azt jelzi, hogy Budapesten is óvatosabbá váltak a vásárlók.”
A jelenlegi piaci helyzetben Balogh László szerint azok az eladók kerülhetnek előnybe, akik pontosabban és reálisan árazzák be az ingatlanukat, és nem zárkóznak el attól, hogy a vevők aktívabban alkudoznak.
A kereslet továbbra is jelen van, de az adatok alapján a gyors eladás már kevésbé magától értetődő, mint pár hónappal ezelőtt.