Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Így hatottak a szigorítások a Somogy megyei lakáspiacra

  • 2021.03.17.

A járvány harmadik hulláma miatt elrendelt szigorítások eredményeként heti összevetésben 26 százalékkal visszaesett az érdeklődés a Somogy megyei eladó lakóingatlanok iránt.  

A járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások országos szinten azonnal hatást gyakoroltak a lakáspiaci keresletre és kínálatra. Az eladásra hirdetett lakóingatlanok – lakások és családi házak – iránt érdeklődők száma országos szinten 20-30 százalékkal csökkent a bejelentések után az egy héttel korábbihoz, azaz február végéhez képest – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely a Somogy megyei lakáspiaci keresletet, kínálatot vizsgálta, egyben a március közepére jellemző árakat is bemutatja.

Mire lehet számítani a megyében?

Somogy megyében a járványügyi korlátozások bejelentését követően 26 százalékkal mérséklődött a használt lakóingatlanok iránti érdeklődés. A március 8-án kezdődő héten azonban megkezdte a felzárkózást a piac. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“A szigorítások miatt bekövetkezett visszaesés átmenetinek tekinthető és várhatóan nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Somogy megyei lakáspiac idei teljesítményét. Az állami lakásprogram idei bővítése – többek között a kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége – élénkítik majd a lakáspiacot.”

Hozzátette: a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott lakásvásárlások egy részét a bizonytalanság visszahúzódásával, az átoltottság növekedése után már az idén pótolhatják az érintettek.

A lakáspiac egészének, ezen belül Somogy megyének is van egy alapvető motorja, amely válságidőszakokban is támaszt ad mind a keresletnek, mind a kínálatnak. Mégpedig azért, mert a családi helyzet változása (gyermekvállalás, párok összeköltözése) miatt sokan megválnak az ingatlanuktól és keresnek nagyobbat. Emellett a szülőktől elköltöző fiatalok, valamint az örökölt ingatlanok tulajdonosai is megjelennek piaci szereplőként. Ehhez jön extra lendületként, ha felívelő pályára áll a gazdaság, javul a lakossági bizalom és a bérek is emelkedést mutatnak.

A megyei ingatlanpiacon belül a Balaton-parti lakóingatlanok kivételes helyzetben vannak az úgynevezett “karanténhatás” miatt. Már a múlt évben is erősödött a kerttel rendelkező házak, valamint a nyaralók iránti kereslet, ez pedig szintén élénkítheti az érintett ingatlanok iránti keresletet Somogy megyében, a tóparti településeken.

Mit mutat a kínálati “árlista”?

Az ingatlan.com összeállítása szerint március közepén Somogy megyében több mint 5 ezer lakóingatlant kínáltak eladásra a tulajdonosok.

Kaposváron az eladó lakóingatlanok medián négyzetméterára 281 ezer forintot tett ki. Marcaliban, Nagyatádon, Barcson 121-214 ezer forintos ár volt a jellemző. A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy a meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.) A Balaton-parti települések közül Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Balatonföldváron, Balatonszabadiban és Fonyódon 392-999 ezer forintos medián négyzetméteráron kínáltak eladásra az ingatlanokat.

Hirdess eladó/kiadó ingatlantKeress eladó/kiadó ingatlanokat

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!