Heti összevetésben 33 százalékkal visszaesett az érdeklődés a Hajdú-Bihar megyei eladó lakóingatlanok iránt.
A járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások országos szinten azonnal hatást gyakoroltak a lakáspiaci keresletre. Az országban eladásra hirdetett lakóingatlanok – lakások és családi házak – iránt érdeklődők száma 20-30 százalékkal csökkent a bejelentések után – március 4-én csütörtökön és március 5-én pénteken – az egy héttel korábbihoz, azaz február végéhez képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a Hajdú-Bihar megyei ingatlanpiaci keresletet, kínálatot vizsgálta, valamint bemutatja a legnagyobb kínálattal rendelkező településekre jellemző négyzetméterárakat.
A megyében a járványügyi korlátozások bejelentése 33 százalékkal vetette vissza a használt lakások iránti érdeklődéseket és kevesebb új lakóingatlant hirdettek meg eladásra, mint egy héttel korábban. A március 8-án kezdődő héten azonban mind a kereslet, mind kínálat megkezdte a felzárkózást.
Alapvető motor
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:
“A szigorítások miatt bekövetkezett visszaesés átmenetinek tekinthető és várhatóan nem befolyásolja jelentősen az országos, ezen belül a Hajdú-Bihar megyei lakáspiac idei teljesítményét. Az állami lakásprogram idei bővítése – többek között a kedvezményes lakásépítési áfa, a csokos lakások illetékmentessége – élénkítik majd a lakáspiacot.”
Hozzátette: a tavalyi járványhelyzetben elhalasztott lakásvásárlások egy részét a bizonytalanság csökkenése, az átoltottság növekedése után már az idén pótolhatják az érintettek. Az ingatlan.com szakértője kiemelte:
“A lakáspiac egészének, ezen belül Hajdú-Bihar megyének is van egy alapvető motorja, amely válságidőszakokban is támaszt ad mind a keresletnek, mind a kínálatnak. Ugyanis a családi helyzet változása, például gyermekszületések vagy éppen párok összeköltözése miatt sokan eladják a meglévő ingatlanukat és keresnek nagyobbat. Továbbá a szülőktől elköltöző fiatalok, valamint az örökölt ingatlanok tulajdonosai is megjelennek piaci szereplőként.”
Mit mutat a kínálati “árlista”?
Az ingatlan.com összeállítása szerint a megyében közel 5200 lakóingatlan várt gazdára március közepén.
A legnagyobb ingatlankínálatos felvonultató településeken az eladó használt lakóingatlanok medián négyzetméterára 144-507 ezer forint volt. (A medián négyzetméterár azt jelenti, hogy a meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták az eladók.)
A debreceni lakóingatlanok esetében 507 ezer forintot tett ki a négyzetméterár. Hajdúszoboszlót, Hajdúböszörményt, Balmazújvárost, Hajdúnánást, Berettyóújfalut, Püspökladányt pedig 144-364 forintos ár jellemezte.