Ingatlan.com – Tudástár

Jön a fogyasztóbarát lakásbiztosítás!

A fogyasztóbarát lakáshitelek után idén jelent meg a piacon az első fogyasztóbarát lakásbiztosítás is. Mutatjuk, mit kell tudni ezekről a konstrukciókról!

Évekkel ezelőtt nekilátott a rendrakásnak a jegybank, első körben a lakáshitelpiacon, amikor bevezette a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket, most pedig már lakásbiztosításokból is jöhetnek a a fogyasztóbarát verziók. Egy társaságnál pedig már elérhető az első ilyen konstrukció. A fogyasztóbarát minősítési rendszer alapja, hogy a különböző biztosítások könnyebben összehasonlíthatóak legyenek és ezek a konstrukciók biztosan megfelelnek a jegybank által megszabott kritériumoknak. 

Mire jó a lakásbiztosítás? 

A biztosításokról már ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Nézzük a fontosabbakat még egyszer!

A lakásbiztosítás az ingatlanokra és az ingóságokra (például tévé, laptop, mosógép) vonatkozhat. A biztosítótársaságoktól függ, hogy milyen káreseményekre fizetnek, így érdemes alaposan elolvasni a biztosítási szerződést. Indokolt az alaposság, hiszen a lakásbiztosítás “védi” elsősorban a jelentős értéket képviselő otthonokat. Általánosságban azonban elmondható, hogy a lakásbiztosítások a különböző tűzkárokra – például villámcsapás -, a vízkárokra – például árvíz, felhőszakadás -, a földrengésre, vagy éppen a vihar okozta károkra nyújtanak fedezetet. Ezen felül pedig vannak különböző kiegészítő biztosítások is, amelyek például betörés vagy éppen rablás esetén segíthetnek. Ezekkel teljesen a saját igényeidre szabhatod  a biztosítást.

Miben más a fogyasztóbarát? 

Az első fogyasztóbarátnak minősített lakásbiztosítás az idén jelent meg a piacon, az Union Biztosító Zrt. terméke kapta meg először a minősítést. A jegybank szerint pedig szinte minden hazai biztosító tervezi a konstrukció bevezetését

Nézzük, miben lesznek mások ezek a konstrukciók!

Bővebb információt a jegybank felületén, a www.mnb.hu/mfo oldalon találsz, ahol az új fogyasztóbarát konstrukciók is megtalálhatóak majd. 

Exit mobile version