Kategóriák
Ugrás a hirdetésekhez

Egyetemvárosi albérletszemle: irány Debrecen!

Hamarosan kezdődik a tanév, nyitnak az egyetemek kapui, és bizony, aki másik városba nyert hallgatói felvételt, annak meg kell oldania a lakhatását. Egyetemvárosok kiadó lakásait pásztáztuk, mostani toplistánkban pedig Debrecen albérletei kerülnek terítékre. Íme a válogatásunk!

Jó közlekedésnél, az egyetemi negyed közelében

Remek fogás ez a csinos, jó térkihasználással kialakított 40 négyzetméteres lakás. Az Egyetemi sugárút közelében, az egyetemépületektől könnyen elérhető távolságban helyezkedik el, közel Debrecen nyüzsgő városi életéhez, vendéglátó-egységekhez és szórakozóhelyekhez, mégis kulturált, rendezett környezetben.

3 szobás vadonatúj lakás a belvárosban

Ennek az újépítésű lakásnak az első bérlői kerestetnek. A háromszobás ingatlan akár több diák együttlakására is ideális. Teljesen bútorozott, klímaberendezésekkel felszerelt, így tényleg minden adott ahhoz, hogy csak a tanulmányaidra kelljen koncentrálnod – persze tudjuk, hogy az egyetemisták számára az is fontos lehet, hogy, a belvárosi elhelyezkedés miatt a bulik helyszínei is közel vannak.

Gyönyörű fészek a Nagyerdei körúton

A Nagyerdei körúton járunk, egy extra jó elosztású lakásban. A felújított, földszinti, 51 négyzetméteres ingatlanban egy amerikai-konyhás nappali és két hálószoba kapott helyet. A felújításnak köszönhetően a rezsiköltség is kedvezően alakulhat, ha te is odafigyelsz. Mivel a lakás teljes bútorzattal és gépesítéssel kiadó, elég csak a bőröndödet magaddal hoznod a költözéskor.

Az egyetem szomszédságában

A Mikszáth Kálmán utcai lakás tulajdonosa a hirdetésben kimondottan a hallgatókat is megszólítja, hiszen ingatlanja az egyetem szomszédságában található. Otthonos, és a megfizethető bérleti díj alacsony rezsiszámlával párosul – mi kell még?

Három szoba, tágas terek

A Debreceni Egyetem Fizikai és Kísérleti Tanszékének épületéhez van közel az a lakás, amely frissen felújított, elegánsan bútorozott, és minden gépészet és kiegészítő megtalálható benne, amely a lakói mindennapjait teljessé teheti, a tévétől a korszerű műszaki cikkekig, konyhagépekig. A 74 négyzetméteren 3 szoba található, tehát egész tágas terekre oszlik a lakás, és tartozik hozzá egy hangulatos terasz is.

Kiadó debreceni lakások

Érdeklődsz a téma iránt? Ezt is olvasd el!