Korábbi írásainkban megismerkedtünk az egyszerű családi házak megteremtéséhez szükséges mérnöki szakterületekkel, valamint a szakmai jogosultságokat biztosító kamarai rendszerrel. Cikksorozatunk mostani részében a műszaki felsőoktatás feladatait, valamint a leendő mérnökök karrierlehetőségeit vesszük górcső alá, ráadásul még Sopronba is ellátogatunk.
Iskolai képzés kontra munkapiaci igények
A hazai műszaki felsőoktatás felé elsősorban a mérnökkamarák fogalmazzák meg azokat az igényeket, melyek mentén a végzett hallgató a szakmai pályafutása során jogosultságo(ka)t tud majd szerezni a megfelelő szakmai gyakorlat teljesítését követően.
A „Bologna- rendszer” bevezetése óta a hallgatók teljesítményét kreditpontokban mérik. Az egyes tantárgyakhoz rendelt kreditpontok mértéke az adott tárgy nehézségét és komplexitását (óraszám, házi feladatok, esetleges terepgyakorlatok, stb.) tükrözi. A felsőoktatási intézet létrehoz egy ún. mintatantervet, amit ha a hallgató követ, akkor az optimális időn belül megszerezheti a képesítését. Ideális esetben szemeszterenként (gyakorlatilag félévenként) 30 kreditpont gyűjthető össze, de lehet ennél (pár kreditponttal) többet és kevesebbet is egyéni helyzettől és céltól függően. A képzés végén pedig egy nagy kreditszámú diplomadolgozatot kell készítenie adott témából.
A Magyar Mérnöki Kamara szakmagyakorlási szabályzatában az egyes szakmai tagozatok, akik adott szakterületeket gondoznak, meghatározták az egyes jogosultságokhoz előírt tárgyak, vagy tárgycsoportok minimális kreditpontszám-igényét.
A felsőoktatási intézmények akkor járnak el hallgatóbarát módon, ha képzésüket ezekhez az igényekhez igazítják, és nem az adott intézmény karán dolgozók „véleményére” bízzák az indítandó kurzusok típusát és a hozzájuk rendelt kreditpontok számát.
BSc és MSc képzések és megbecsülésük
A „bachelor” (BSc) és a „master” (MSc) képzések szétválasztásával a főiskolai és az egyetemi szintű képzés egységesítése és optimalizálása volt a cél.
A BSc diploma felel meg elviekben a főiskolai szintű (dipl. mérnök), az MSc oklevél pedig az egyetemi szintű (okl. mérnök) képzettségnek.
A gyakorlatban viszont sajnos azt figyelhetjük meg, hogy a felsőoktatási intézmények inkább az energiaminimum (minél kisebb változtatási igény) elvét követték és csupán az átfazonírozásra voksoltak. Vagyis nem igazították a felsőoktatási intézmények képzéseit az elvárásokhoz.
Megfigyelhető, hogy az eredetileg gyakorlati oktatást biztosító főiskolai szintet az egyetemek egy része azzal intézte el, hogy a képzésük első 6-7 szemeszterét átnevezték BSc képzésre. A probléma ebben az esetben az, hogy a képzés az elméletre jobban fókuszáló egyetemi oktatás alapozó tantárgyait tartalmazta. Így tulajdonképpen egy olyan mérnöknek adtak főiskolai szintű diplomát, akinél az elméleti tudáshoz nem társult gyakorlati tapasztalat.
A maradék tantárgystruktúrát pedig MSc-nek nevezte át, ami stimmelt is, hiszen MSc-re csak BSc-ről lehet bekerülni, így az egyetemi szintű képzés megvalósulhatott, de a BSc képzés nem nagyon felelt meg az eredeti szándéknak. A BSc képzésről sokan elcsábulnak a munka világába, hiszen az oktatási rendszerben élő hallgatók szeretnének magasabb financiális szinten élni. Azzal azonban már kevesen számolnak, hogy a BSc képzésben szerzett oklevél, ha duális képzésben szerezte is, önmagában nem jelenti a kiemelt életszínvonal zálogát.
Emelt szintű, önálló mérnöki tevékenységet általában csak MSc diplomával lehet végezni. Ebből adódik, hogy sokan térnek vissza az egyetemekre, hogy az MSc diplomát is megszerezzék. A visszatérés másik oka, a már említett anyagi megbecsülés. Sokan a saját bőrükön érzik, hogy a “tucat-mérnökség” alulfizetett; neves kivitelező cég az építőipari (szakmunkás)munkaerő részére 650 ezres, míg az irodai munkaerőre (BSc diplomás) 450 ezres nettó fizetést ad.
Itt a kamarának semmilyen beleszólása nincs, mert nem önálló mérnöki tevékenységet folytató kollégáról van szó, ezért a kamarai díjszabás nem érvényesíthető.
Rés a pajzson? Segít a posztgraduális képzés
Felmerülhet, hogy a végzett hallgató ismeretanyaga és szakmai tapasztalata ugyan megfelel a kamarai elvárásoknak, egy későbbi kamarai döntésnek “hála” mégis hiányzik néhány tantárgy. Egy jó felsőoktatási intézmény azonban ezekre a helyzetekre is felkészül. Indít olyan 1-2 szemeszteres, levelezős posztgraduális (alapképzés utáni) képzést, ahová be tudja illeszteni ezeket a hiányzó tantárgyakat.
Bármennyire is úgy érezhetjük, hogy ez egy igazságtalan eljárás, a valóság az, hogy ez teljesen bevett szokás. Ugyanis a kamara előírja a kötelező szakmai továbbképzések teljesítését, jó pap holtig tanul elve mentén. A rendszeresen visszatérő szakmai továbbképzések egyszerre védik a megrendelőket, valamint a mérnököket is, a cél pedig az, hogy mindig a legmagasabb szakmai tudás legyen a standard. Gondoljunk bele, a technika fejlődik, a jogszabályok, szabványok változnak. Minden fél azzal jár a legjobban, ha a mérnöki tudás naprakész.
Más szakmákban is megfigyelhető ez a törekvés. Az orvosoknál ezeket szépen hangzóan konferenciáknak hívják; ott is kötelező az időszakos továbbképzés egy adott orvosi szakterülethez, amit az orvosi kamara ír elő.
Budapesti és vidéki intézmények
A kamara tisztviselő kara neves egyetemi intézményekből származik, így azok eredeti tantárgystruktúrái alkotják a szakmagyakorlási szabályzat tartalmát. A többi intézmény ezt igyekszik követni, másolni, ahhoz próbál igazodni. Ez nem is hátrány, mert Magyarországon – tetszik, nem tetszik – a tudományos és szakmai élet központja Budapesten van (a szerző nem budapesti!). Az egyes vidéki felsőoktatási intézmények az egyes „fehér foltok” lefedésével tudnak unikumot nyújtani.
Így fordulhatott elő, hogy a felsőoktatási államtitkár támogatásával egy olyan egyetemen, ahol a bányászmérnök képzésből kivált erdőmérnöki és faipari mérnöki képzéssel rendelkező Soproni Egyetemen egy olyan Építész MSc képzés alakult, ahol a faépítészetet a leghitelesebben oktatják, immár 2018 óta.
A képzés a felsőfokú faipari mérnökképzést egyesíti az építész- és építőmérnöki képzések részterületeivel. Az építészetből elsősorban az épületszerkezettant és építéstechnológiát, az építőmérnökségből pedig a tartószerkezet-tervezést egyesíti a faipari technológiával és a faanyagtudománnyal. Ezzel a “fúzióval” olyan, Magyarországon hiányzó szakembert tudnak képezni, akik jó társtervezői lesznek az építésznek és a statikusnak, mert egyszerre beszéli mindkettejük „nyelvét”. Ráadásul a „fával történő építés tudásával” is rendelkeznek. A képzés olyan tantárgystruktúrával rendelkezik, hogy az elvégzését követően a fent leírtakat figyelembe véve tervezői jogosultság kérhető a kamaránál. Ma hazánkban nem beszélhetünk igazi faépítészetről, hacsak nem a Makovecz irányzatról. Érdekességként jó tudni, hogy Makovecz Imre egy erdőgazdaságban kezdte meg a szakmai tevékenységét. Felívelő pályafutását a íves rétegelt-ragasztott tartók (faipari nóvum) megjelenésének köszönhette többek között.
Soproni szemlélet
A Soproni Egyetem szoros kapcsolat kiépítésén dolgozik a Makovecz Imre örökségét továbbvivő építészekkel.
Külföldön, (Ausztriában, Japánban, Franciaországban, Portugáliában) a faépítészetnek nagy hagyománya van. Nálunk a korábbi, alacsony erdősítettség nem tette lehetővé a fával történő építés elterjedését. Ebből a szakmai „gödörből” nyújt kiugrási lehetőséget ennek az országszéli egyetemnek az unikális képzése.
Tegyük fel magunknak a kérdést: melyik építészet iránt elköteleződni vágyó felvételizőnek nem tetszene egy botanikus kertben elhelyezkedő, régi bányászhagyományokkal rendelkező, környezetbarát, „zöld” építőanyaggal foglalkozó, jó közbiztonsággal rendelkező, csodálatos, nyugati környezetben található kultúrváros egyetemére járni építészetet tanulni?
A hasonló képzésekkel bíró, külföldi társegyetemeken is nagyon jó áthallgatási lehetőségek vannak.
Az egyetemi szintű képzettség elsősorban az önálló mérnöki tevékenységet végzőknek ideális, hiszen ők a tudásukat „adják el”. Befektetésről itt csak az idő, a tervezőszoftverek és a hozzájuk tartozó számítógépes eszközpark esetében beszélhetünk. A bevétel többi része az adózás utáni „tiszta haszon”.
A cikk szerzője Dr. Andor Krisztián egyetemi docens, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatának elnökségi tagja.